Megnevezte a Magyar Nemzeti Bank a 24.hu kérdésére, ki az a két alelnök, aki részesült abból a fajta kedvezményes munkáltatói kölcsönből, amelyből kapott Vajda Zita, azaz most már Matolcsy Zita, Matolcsy György jegybankelnök újdonsült felesége is.
Római és bronzkori épületmaradványokat, utakat és egy elsüllyedt szigetet is rejthet a Balaton. A búvárrégészek régóta tudnak a tó kincseiről, de nincs anyagi fedezet arra, hogy feltárják a mélység titkát. - írja az InfoRádió
Évente közel 10.000 sürgősségi, valamint ugyanennyi körjárati szállítás biztosítását segíti a Bridgestone, amely gumiabroncs szetteket adományozott a Semmelweis Egyetem 5 autóból álló vérszállító flottájának zavartalan üzemeltetéséhez.
Már most rengeteg a poloska, és egyre több lesz, az igazi invázióra pedig a következő hetekben kell számítani. Ahogy hűl a levegő, úgy lesz egyre több a lakásokban, de csak az első fagyokig kell a türelem, aztán már nem okoz ennyi bosszúságot. - írja a vg.hu.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztató hívott össze a minisztérium Bem téri épületében, hogy reagáljon a vasárnap esti német kancellárjelöltek közti vitára, Angela Merkel és Martin Schulz összecsapásán ugyanis bőven hangzottak el izgalmas kijelentések Orbán Viktor menekültpolitikájával kapcsolatban. - írja a 444.hu.
A MÁV-nál szeptember 1-jén elindult a téli menetrend, amelynek súlyos következményei lettek a balatoni idegenforgalomra nézve. Peronon maradt utasok, ideges kalauzok. Mutatjuk, mi történt tegnap a vasúton. - írja a penzcentrum.hu.
Ma kezdi meg üdülését az első hét-nyolc menekült, akik a Migration Aid segélyszervezet szervezésében egy-két hétre utaznak a Balatonhoz – tudta meg a Magyar Nemzet Siewert Andrástól, a segélyszervezet igazgatósági tagjától.
Honfoglaló minigejzírt avatott a pusztaszabolcsi önkormányzat, miközben a szegényebb családok házaiba idén már nem tudják visszakötni az ivóvizet. Tíz családról van szó - nekik a polgármester azt tanácsolta, jövő tavaszig járjanak az utcai kutakhoz.
Lapunk informátora azt állítja, hogy 5 percig tartott az nagyon rossz hangulatú hivatalos találkozó, amely Putyin és Orbán között zajlott a Judo Világbajnokságon, a Papp László Aréna egyik különtermében.