A Radio Bridge Media Holdings Ltd. bejelentette, hogy a Lapcom Zrt. részvényeinek száz százalékának eladására vonatkozó megállapodást írt alá az Avalue Befektetési Kft.-vel, az AV Investments leányvállalatával – írja a Médiapiac. - közölte az mno.hu.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter korábban arról beszélt, ősszel a Soros-pénzelte szervezetek zavargásokat robbanthatnak ki – ilyen jelzés ugyanakkor más nemzetbiztonsági szervtől nem érkezett. - írja a hirtv.hu.
A HVG arról írt, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította: szabálytalanul kötötték minden 10. szerződésüket az MNB-alapítványok. - írja a 444.hu.
Érthetetlen és egészen elképesztő! – fogalmazott órákkal későbbi is érzékelhető felindultsággal Vajnai Attila, az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 elnöke, akit két rendőr tepert földre és bilincselt meg vasárnap reggel Budapesten, a Klauzál téri csarnoknál. - írja a nepszava.hu.
A Fidesz és egy volt MSZP-s képviselő szava dönthet Hajdu László sorsáról a rendkívüli közgyűlésen. Az elkaszált óvodafelújítás után kialakult lehetetlen helyzet miatt az LMP inkább feloszlatná az egész képviselő-testületet. - írja a 24.hu.
Egy ellenzéki Facebook-oldal információira hivatkozva ma délben adta hírül a Kiskunhir.hu, hogy kibontakozóban van egy minden korábbinál veszélyesebb szövetség Orbán Viktor ellen. - írja a Gépnarancs
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra törekszik, hogy folyamatosan javuljanak a mentőszolgálat dolgozóinak munkafeltételei, növekedjen anyagi és erkölcsi megbecsülésük - ezt írta Balog Zoltán tárcavezető és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak egy levélben.
A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap, a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve.
"Tudatlan és gazember" - így jellemezte Hadházy Ákost, az LMP társelnökét Csepreghy Nándor fideszes államtitkár, amiért az ellenzéki képviselő - szerinte - úgy támadta meg a Korábban Érkeztem Alapítványt, hogy annak működéséről fogalma sem volt.