A röszkei zavargással vádolt egyik férfi felmentést kérő vallomását úgy félrefordították, hogy beismerés lett belőle - derült ki az újabb tárgyalási napon, amelyen az is világossá vált, hogy miért egy tolószékest, egy idős nőt, és egy béna férfit fogtak el a rendőrök a tavalyi hatátmenti rendbontáskor - írja a HVG.hu.
Még február 2-án mondta ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága az Index vs magyar állam perben, hogy nem lehet automatikusan felelősségre vonni az online médiumokat a felhasználók sérelmes kommentjei miatt - írja a PestiSrácok.hu.
A Btk. 2015. szeptember közepén hatályba lépett módosítása, amely az ún. határzár bűncselekményeket volt hivatott rendezni máig több mint 2600 eljárást eredményezett – derült ki a héten a migrációs bűncselekményekkel foglakozó jogi konferencián.
A Direkt36 munkatársai több mint két évig pereskedtek a Miniszterelnökséggel, mire pontosan kiderült, hogy melyik volt az a szálloda, ahol Lázár János 2012 novemberében két munkatársával két éjszakán át meghúzta magát - írja a 444.hu.
A Reflektor.hu-nak elmondta, hogy szerinte mi a tétje az EU-s pénzek lenyúlásának, milyen veszélyeket rejt magában még négy év Fidesz-kormányzás, és mik az ellenzék esélyei a 2018-as választáson.
Egy parlamenti bizottsági ülés előtt egy fideszes képviselővel beszélgetve Rubovszky György azt mondta, nem fogják jövőre újraválasztani Áder Jánost köztársasági elnöknek, mert Orbán Viktor nem engedi - írja a HVG.hu.
Magyarországon a korrupció olyan probléma, amely aggasztja az embereket: ezt felmérések is folyamatosan mutatják – jelentette ki Colleen Bell amerikai nagykövet a Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott keddi előadásán - írja az MTI.