Megjelent a végrehajtási rendelete annak az ingatlanszabályozásnak, amely több százezer ingatlantulajdonost érint, mégis kevesen tudnak róla: idén év végéig díjmentesen át lehet minősíttetni az illetékes földhivataloknál a zártkerti ingatlanokat - tudtuk meg Tuller András ügyvédtől.
Három településen, Salgótarjánban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön és a Zala megyei Kisrécsén tartanak vasárnap időközi polgármester-választást vasárnap; utóbbi két helyen önkormányzati képviselő-testületet is választhatnak a helyiek.
Mielőtt megütném a gutát ama hír olvastán, hogy egyetemi karrierje sínre kerülése után luxusszálloda is pottyanhat a nagy égből a nemzet Ráhelének ölébe, hányinger-ügyileg tapasztalom: Rogán Antal propagandaügyi-miniszterelnöki kabinetfőnök (már megint) olyan csúcsformában van, hogy az arrogancia mélysötét kútjának feneke adja a másikat.
Csütörtökre virradóan minden salgótarjáni postaládába egy olyan félrevezető szórólap került, amelyben a baloldal közös jelöltje arra kéri a címzettet, hogy a csődbe ment város adósságának rá eső részét fizesse be sárgacsekken.
Visszatérhettek otthonaikba szombaton délután annak a tizennégy XVII. kerületi családi háznak a lakói, akiknek délelőtt egy építkezésen talált szovjet lőszerek és 80 kilogrammnyi lőpor miatt kellett elhagyniuk otthonaikat.
Különös döntést hozott Hamburg helyhatósága: kitiltotta a kapszulás kávékat a közintézményekből. Az indoklás szerint a rengeteg eldobott műanyag kapszula megengedhetetlenül nagy környezetszennyezést okoz. A döntés ennek ellenére megkérdőjelezhető.
A kommunizmus huszadik századi áldozatainak akkor nyújthatunk igazi elégtételt, ha a huszonegyedik században nem hagyjuk, hogy "új bőrbe vedlett régi fenevadaknak ismét áldozataivá váljunk", ha nem hagyjuk, hogy Európát elvegyék az európai emberektől, idegen nyelvű, szokású és hitű emberek millióinak erőszakolt betelepítésével - mondta Kövér László csütörtök este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen.
Meg kell szüntetnie a kormánynak a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos valamennyi irat általános titkosítását. Erre az Európai Bizottság (EB) kötelezte a magyar kormányzatot. Az idevonatkozó törvényjavaslatot legkésőbb hétfőn be kell nyújtani a parlamentnek.
Kommunista hatalombirtokosok – 1956 címmel – a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) honlapján – mától olvashatóak azoknak a személyeknek az életrajzai, karrierpályái, akik a forradalom kitörésétől az 1963-as általános amnesztia kihirdetéséig a forradalom vérbefojtásában és az azt követő megtorlásban szerepet játszottak.