h i r d e t é s

Menekültválság: Nógrádi súlyos fertőzésekkel riogat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Menekültválság: Nógrádi súlyos fertőzésekkel riogat

2016. március 14. - 11:28
0 komment

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a migránsok akár súlyos fertőzéseket is hozhatnak Európába, amit eddig csak a szerencsének köszönhetően sikerült elkerülni, hiszen a kontinens nem hozott óvintézkedéseket - írja a Propeller.hu.

Nógrádi György - Forrás: hir.ma

Nógrádi az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn elmondta, a migránskérdésben látványosan szembe került egymással Németország, valamint Ausztria és a balkáni országok, a vasárnapi német tartományi választások pedig azt mutatják, hogy a német emberek sem akarnak befogadni korlátlanul migránsokat.

Angela Merkel német kancellár emiatt arra kényszerül, hogy változtasson a politikáján, különben a következő tartományi választásokat is elveszíti – fejtette ki a szakértő. Nógrádi György beszélt arról is, hogy Görögország eddig elvtelen bevándorláspolitikát folytatott, hiszen nem volt hajlandó törökországi határszakasza lezárása.

Hozzátette, a déli államnak ennek következményével kell szembenéznie, amikor migránsokat szállítanak vissza a macedón határ menti táborból, Idomeniből, ahol vérhas, májgyulladás és más betegségek terjednek.

 

propeller.hu