Egy négy országra vonatkozó vizsgálatban az Európai Számvevőszék megállapította: a 2009-es folyókezelési tervekből hiányzott az ambíció, és rosszul célozták be a nem megfelelő minőségű vizek kezelésére hozott intézkedéseket.
Tavaly év végén belehúzott és mintegy 12 milliárd forintot nyert el közbeszerzések révén a B+N Referencia Zrt., pedig úgy látszott, hogy Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly távozása után nincs sok szerencséje a vállalkozásnak az állami szektorban.
2005 óta látogatható a neoreneszánsz stílusú, romos állapotában is impozáns Schossberger-kastély és parkja a Pest megyei Turán. Legutoljára akkor kapta fel az épületet a világsajtó, amikor Angelina Jolie itt forgatta a filmjét, most Orbán Viktor vejét sejtik a kastélyt megvásárló cégcsoport hátterében.
Mintegy kétezren vettek részt a Modern Magyarország Mozgalom által jegyzett vasárnap délutáni, a budapesti Kossuth térre szervezett tüntetésen.
Körülbelül 800-1000 ember vesz részt a Bokros Lajos és pártja (MoMa) szervezte vasárnapi demonstráción, tüntetésen a Kossuth téren, hogy tiltakozzanak a kormány legújabb Alaptörvényt módosító javaslata ellen, amely a terrorhelyzet bevezetését tenné lehetővé.
Harmadára csökkenő adminisztrációs terheket, folytatódó béremelést és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) belső korrekcióját ígérte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a pedagógusoknak, miután országos pedagógus-tiltakozás bontakozott ki a Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levele nyomán.
Vészjósló nyilatkozatot tett Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, aki az ATV egyik hírműsorában azt mondta: „újragondoljuk azt a dogmát, ami arról szól, hogy csak az integrált oktatási modell lehet az, ami Magyarországon megvalósul, miközben azt mutatják a felmérések, hogy ez kudarc”.
A Magyar Tudományos Akadémia közgazdaságtudományi bizottsága szerint, ellenőrizetlenül költenek többmilliárd forint közpénzt a Matolcsy György vezette jegybank alapítványai arra, hogy a meglévő felsőoktatási intézményekkel párhuzamos rendszert építsenek.
Több településen is időközi önkormányzati választáson szavazhatnak vasárnap: Aszalón, Bodrogkisfaludon, Kisherenden és Nyírcsaholyban polgármestert, illetve önkormányzati képviselőket, Dunavarsányban és Szalaszenden pedig települési nemzetiségi képviselőket választanak.