Betiltja az Unió a mentolos cigarettát
Legalábbis részben ez derül ki abból a bejelentésből, mely egy új, uniós direktívával kapcsolatban hangzott el a minap.
Hazánk átmeneti menetességet kért az előírás alól, s ezt meg is kapta, így nálunk még 5 éve van hátra a mentolos ciginek.
Az Európai Unió előírása már jövőre életbe lép, a módosításra és a gyártás megszüntetésére mindössze egy évük van a dohánygyáraknak. Azt azonban tudni kell, hogy a tiltó szabályzat nem vonatkozik majd azon dohánytermékekre, melyek otthon készíthetőek el, tehát a vágott dohánytípusokra, illetve az ízesített szivarkákra sem.
A törvénytervezet, melyet a magyar parlament a napokban vett át Brüsszeltől, tovább szűkíti a dohányforgalmazással kapcsolatos lehetőségeket, de a reklámozás feltételeit is. Nem lehet például olyan formán hirdetni egy cigarettát, melynek szövege arra volna hivatott felhívni a figyelmet, hogy az adott termék a többihez képest kevésbé káros, ennek megfelelően a cigarettákban található, a dobozon eddig feltüntetett káros anyag mennyiségi információkat is el kell tüntetni a csomagolásról, ugyanis az előírás szerint azok arra kívánnak rámutatni, hogy némely cigaretták kevésbé károsak.
A törvény előírja, hogy a hazánkban jelenleg a csomagolások 40%-át elfedő figyelmeztetések méretét 65%-ra kell emelni, illetve új elrettentő képek kidolgozására is szükség lesz.
A hazai dohánygyártók mihamarabb tudni szeretnék, hogy melyek lesznek a végleges, majd bevezetésre kerülő törvények és betartandó előírások, hogy a lehető leggyorsabban el tudjanak készülni, s módosítani tudják a gyártósorok munkametódusát.
Az iparágban érdekelt cégek szerint a hátralevő idő már most kevésnek bizonyul, hiszen ha 2016 elejétől olyan dolgokat szeretnének bevezetni, melyek részleteiről most még alig tudni valamit, az minimum kapkodáshoz fog vezetni, de sokan egész biztosan képtelenek lesznek az ilyen tempójú átállásra.
A törvény tiltani fogja az interneten történő dohánykereskedelmet is, ez azonban nem befolyásolja, vagy módosítja a hazánkban működő folyamatokat, hiszen Magyarországon már jó ideje tilos az online dohányárusítás.
Posted by SEJT on 2015. május 17.