h i r d e t é s

Bíró Béla: Az etnikai tisztogatás és az emberi jogok

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Bíró Béla: Az etnikai tisztogatás és az emberi jogok

2019. október 17. - 10:22

 

Az, ami ma a török–szír határon történik, sokban emlékeztet a magyar '56-ra. Az Amerikai Egyesült Államok és az amerikai kormány kvázi-hivatalos szócsöve, a Szabad Európa Rádió – akkor is és mindvégig – támogatásáról biztosította a magyar forradalmat, az orosz támadás megindulásakor azonban gátlástalanul cserben hagyta a magyar szabadság hiszékeny híveit.

A kép illusztráció! - Fotó: BBC

Az Iszlám Állam ellen indított amerikai részvétellel zajló hadjárat oroszlánrészét – főként a földi hadműveleteket – az észak-szírországi meg az iraki kurdok, első esetben a Szír Demokratikus Erő (SDF) fegyveres szárnya, az YPG harcolta végig. Ők ejtették és tartják máig fogságban az Iszlám Állam életben maradt harcosait. Az YPG-t Erdogan a Törökországban betiltott és terrorista szervezetnek tekintett Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik leágazásának tekinti, a szervezet ugyanis Nyugat-Kurdisztán néven egy újabb autonóm kurd terület létrehozására törekszik. (Ahogyan azt a maga részről a PKK is tenné, ha tehetné.) Irakban Kurdisztán Autonóm Terület megnevezéssel már valóságosan is létrejött a kurd autonómia. (Ennek ellenére helyesírásellenőrzőm politikailag továbbra is korrekt. Efféle politikai szörnyszülöttet ma sem hajlandó elfogadni.) Igaz, amikor az iraki Kurdisztán Autonóm Terület lakosai egy népszavazáson több mint 90 százalékban az autonóm terület függetlenné válása mellett szavaztak, az önállósodást a két ősellenség, Irak és Irán nem volt hajlandó akceptálni. Váll váll mellett akadályozták meg az új állam születését. (Iránnak is van egy kb. 6 milliós kurd népessége.) Nem volt nehéz. A Nyugat „szeparatizmustól” rettegő – s ezért a „békesség” álnevű többségi dominanciáért rajongó – államai sem tülekedtek elfogadni az új államalakulatot. Az YPG autonómiatörekvéseit Erdogan és a török közvélemény – a legnépesebb kurd területeket fennhatósága alatt tartó – Törökország egységére nézve súlyos nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti. És nem teljesen alaptalanul, hiszen a török állam a kurdok legelemibb közösségi jogait is elutasítja. A kurd nyelvet betiltották, a kurd pártok tevékenységét a legkülönbözőbb eszközökkel korlátozzák és a kurd területeket szabályos katonai megszállás alatt tartják. A kurdoknak tehát, akik egyébként (akárcsak mi, kisebbségi magyarok) ma még boldogan belemennének egy demokratikus Törökországon belüli autonómiába, semmi érdekük nem kötődhet ahhoz, hogy ha Törökországban (ad absurdum) kitörne valamiféle döntésképes demokrácia – mai élményeikkel a hátuk mögött és (tőlünk eltérően) területileg nyomasztó többségként – önként és dalolva a török fennhatóság mellett döntsenek.

Az észak-nyugat-szíriai kurdok, ha az autonóm státust nem is nyilvánították ki, eleddig biztonságban érezhették magukat, hiszen a területen továbbra is amerikai katonai egységek tartózkodtak, s Trump elnök korábban kijelentette, hogy „az Iszlám Állam elleni harcokban a kurdok velünk együtt veszítették az életüket. Velünk és értünk haltak meg. Mi az effélét nem szoktuk elfelejteni.”

Nemrégen azonban – a szenilitás egyéb tüneteit is gyakran produkáló – Trump közölte, hogy kivonja katonáit a török–szír határról, mely a szíriai kurd területeket Törökországtól elválasztja. Erdogan ezt a döntést nyílt támogatásnak tekintette, akárcsak egykor az oroszok a szuezi konfliktussal kapcsolatos amerikai döntéseket, és haladéktalanul megindította a határ menti kurd területek elleni offenzívát. Azzal a nyílt célzattal, hogy a szíriai kurd területek és Törökország közé egy „kurdmentes” pufferzónát iktasson, s ezzel a törökországi és a szíriai kurd autonómiatörekvések közti esetleges kapcsolódást lehetetlenné tegye. A támadás elől ugyanis a „biztonsági zónában” található kurdok – a török kíméletlenség ismeretében – kénytelenek lesznek elmenekülni. A területet – ez sem titok – Erdogan a szíriai polgárháború elől korábban Törökországba menekült szírekkel szeretné benépesíteni. Ráadásul saját bevallása szerint is azokból a pénzekből, melyeket az Európai Unió folyósít számára. A területén található több milliós szír menekült Európába való beáramlását megakadályozandó, úgymond.

Trump – feltehetően egy világosabb pillanatában – az invázió hírére súlyos gazdasági ellencsapással fenyegette meg Erdogant. Steven Mnukin pénzügyminiszter és Mike Pompeo külügyminiszter ismertette is a „nagyon ütőképesnek” minősített szankciókat, de életbe léptetésüket rögtön későbbre is halasztotta. Abban a reményben, hogy nem lesz szükség rájuk, hiszen azok „a török gazdaságot megbéníthatják”, ezért aztán Erdogan meggondolhatja magát. Erdogan azonban – székelyesen szólva – nem „jeszke” (teljesebb változatában ijeszke), az sem látszik zavarni, hogy bombái, bár sérüléseket még nem okoztak, a visszavonásra várakozó amerikai egységek közvetlen szomszédságában érnek földet. Daniel Friedrich Sturm a Die Welt amerikai tudósítója már cikke címében is arról tudósít, hogy, hogy „NATO-állam tüzel NATO-államra”.

Korántsem véletlen tehát, hogy Trump politikája a republikánusok körében is mély felháborodást vált ki. „Szíriában törökök által végrehajtott etnikai tisztogatásnak lehetünk tanúi. – tette közzé a twitteren Lindsey Graham republikánus szenátor – Arról nem is beszélve, hogy tétlenül nézzük megbízható kurd szövetségeink szétzúzását és az Iszlám Állam visszatérését.” Az utolsó mondattal a szenátor arra utalt, hogy a kurdok, akik kénytelenek a török invázió megfékezésére összpontosítani, nem tehetnek mást, mint őrizetlenül hagyni a fogságukban található iszlamista terroristákat. Akik így szétszéledhetnek világ szerin tova, mindenekelőtt Európába.

A helyzet a legsúlyosabb aggodalmakat Izraelben támasztja, hiszen a kurdok cserbenhagyásával Amerika a térséget szinte teljes egészében Izrael fő ellenségének, Iránnak szolgáltatja ki. A térségben ugyanis a kurdok Izrael kizárólagos szövetségesei. Aki a kurdokat gyengíti, az Iránt erősíti – vélte Netanjahu izraeli miniszterelnök is. Kasszem Szulejmani iráni tábornok pedig – a maga szókimondó módján – nemrégen a tévében jelentette ki, hogy a szíriai kurdok visszaszorításával Szírián át Libanonig terjedő, összefüggő, iráni befolyás alatt álló terület jöhet létre. Az izraeliek attól tartanak, hogy az új iráni befolyás alatt álló területeken olyan rakétabázisokat lehet létesíteni, melyekről gyakorlatilag minden fontos izraeli célpont elérhető. Egyebek közt a stratégiai fontosságú dimonai atomerőmű is. Izraelnek tehát saját kezébe kell vennie biztonságát, hiszen a „be- és kiszámíthatatlan” Trump támogatására a jelekből ítélve nem számíthat. Drasztikus lépésekre van szükség, hiszen a jelenlegi helyzetben az amerikai védhatalom bizonytalanná válik. Ami nyilván – lesz, ami lesz – az iráni atomlétesítmények elleni katonai csapásokat jelenthet. Trump ugyanis lassan Nixon 1973-as bénultságához (lásd: Watergate-botrány) hasonló állapotba kerül. S ahogyan Nixon az 1973-as – jóm kippúri gyanánt számon tartott – az egyiptomi és szír koalíció által vezetett háborút nem volt képes megakadályozni, könnyen megtörténhet, hogy a közeljövőben Trump sem lesz már abban a helyzetben, hogy ezt egy iráni támadás esetében megtehesse. Az iráni provokációk elleni akciói eddig is puszta üres fenyegetéseknek bizonyultak. Irán mindinkább nyeregben érezheti magát.

De az európaiak is úgy érzik, Trump Európa számára is biztonsági problémát jelent. A török invázió ellen Franciaországtól Németországon át Norvégiáig a hét végén csaknem minden nagyvárosban több ezres tüntetések szerveződtek. Csakhogy ezek sem érnek szenteltvíznél többet. Az európai államok leállítják ugyan a Törökországnak szóló fegyverszállításaikat, ez azonban a NATO – Amerika után legnagyobb – katonai hatalmát aligha érinti túl fájdalmasan, már régóta állig felfegyverben áll. S egyébként is Putyin bármikor segítségére siethet. Már csak (magyarosan) truccból is.

Akikről azonban nem igen esik szó, azok éppen a kurdok. Csupán a Zeit-online közöl interjút a török-szír határvidék egyik, kurdok által lakott településének tanítónőjével, a Quamisli-béli Mediyaval. Folyamatos halálfélelemben élnek, mondja a tanítónő, a törökök irgalmatlanságáról ugyanis már vannak tapasztalataik. (És nem csak történetiek, mint például a török állam által máig sem elismert örmény holocaust.) A török légierővel és gépesített katonai egységekkel szemben a mégoly bátor kurdok katonai tapasztalatai sem nyújthatnak menedéket. Becsomagoltak. Nincs más választásuk, mint az iraki kurd területek felé menekülni. Ameddig az iraki határt is le nem zárják…

S történik mindez annak a szintén állig fölfegyverzett NATO-nak a tőszomszédságában (sőt paradox módon „részvételével”, lévén maga Törökország is fontos NATO-tag), mely a mai zűrzavart a „liberális demokrácia és az egyetemes emberi jogok” nevében úgymond kiügyeskedte. Igaz, az évszázados katonai beavatkozások hátterében a világháborúk békecsinálói által négy országba szétszórt mintegy 40 milliós kurd nyelvi-kulturális „kisebbség” emberi és közösségi jogairól, hanem gazdasági és világhatalmi érdekekről volt szó. A kurdok feje fölött…

Az emberi jogok és a demokrácia kezdettől csupán a nyers hatalmi erőszak fedőneve volt. S úgy tűnik, továbbra is az marad. A fennkölt egyetemesség, azaz az egyenlőség, szabadság, testvériség égisze alatt.

Ámen. (maszol.ro)


 

h i r d e t é s