h i r d e t é s

Bocsánatot kért a pápa a „katasztrofális” kanadai iskolapolitikáért

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Bocsánatot kért a pápa a „katasztrofális” kanadai iskolapolitikáért

2022. július 27. - 06:10

Ferenc pápa történelmi jelentőségű bocsánatkérést tett közzé hétfőn, amiért a katolikus egyház együttműködött a kanadai bennszülötteket érintő „katasztrofális” iskolapolitikával. Szerinte a bennszülöttek erőszakos asszimilálása tönkretette kultúrájukat, szétszakította a családokat.

Ferenc pápa őslakos közösségek vezetőivel találkozott Albertában, Kanadában 2022. július 25-én

„Mélységesen sajnálom” – mondta Ferenc, miután a túlélők és a bennszülött közösség tagjai megtapsolták egy volt bentlakásos iskolában, Edmontontól délre, Albertában. Az iskolai szabályzatot „katasztrofális hibának” nevezte, összeegyeztethetetlennek az evangéliummal, és azt mondta, további vizsgálatra és gyógyításra van szükség.

„Alázatosan bocsánatot kérek a gonoszságért, amit oly sok keresztény követett el az őslakosok ellen” – mondta Ferenc.

Tollas fejdísszel fogadták be

Egyhetes „bűnbánó zarándoklatának” első eseményén Ferenc négy krí, vagyis őslakos nemzetség földjére utazott, hogy egy temetőben imádkozzon, majd a közeli paua szertartáshelyen elmondja a régóta várt bocsánatkérést. Négy főnök kísérte a tolószékes pápát az egykori Ermineskin Indián Bentlakásos Iskola közelében lévő helyszínre, majd beszéde után egy tollas fejdíszt ajándékoztak neki, és ezzel a közösség tiszteletbeli vezetőjévé tették.

Ferenc szavai túlmutattak a misszionáriusok által elkövetett „sajnálatos” visszaélések miatti korábbi bocsánatkérésein. Ezúttal intézményi felelősséget vállalt az egyház együttműködéséért Kanada katasztrofális asszimilációs politikájában, amely az ország Igazság- és Megbékélési Bizottsága szerint kulturális népirtásnak minősül.

Ferenc azt mondta, hogy az iskolák nemzedékeket szorítottak félre, elnyomták az őslakos nyelveket, fizikai, verbális, pszichológiai és lelki bántalmazáshoz vezettek, és „kitörölhetetlenül befolyásolták a szülők és a gyerekek, a nagyszülők és az unokák közötti kapcsolatot”. További vizsgálatot szorgalmazott, utalva arra, hogy nagyobb hozzáférést kértek az egyházi nyilvántartáshoz, valamint a papok és apácák személyi aktáihoz, azonosítandó a visszaélések elkövetőit.

Összeegyeztethetetlen az evangéliummal

„Bár a keresztény szeretet nem hiányzott, és számos kiemelkedő példa volt a gyermekek iránti odaadásra és gondoskodásra, a bentlakásos iskolákkal kapcsolatos politika általános hatásai katasztrofálisak voltak – mondta Ferenc. – Keresztény hitünk azt üzeni nekünk, hogy ez katasztrofális tévedés volt, összeegyeztethetetlen Jézus Krisztus evangéliumával.”

Kanadában a XIX. századtól a hetvenes évekig több mint százötvenezer bennszülött gyermeket kényszerítettek arra, hogy államilag finanszírozott keresztény iskolába járjon, így szigetelték el őket otthonuk és kultúrájuk befolyásától. A cél az volt, hogy keresztény hitre térítsék és beolvasszák őket a többségi társadalomba, amelyet a korábbi kanadai kormányok felsőbbrendűnek tartottak.

Ottawa elismerte, hogy az iskolákban elterjedt a fizikai és szexuális bántalmazás, a diákokat azért is megverték, mert anyanyelvükön beszéltek. A bántalmazás és a családtól való elszigeteltség örökségét a kanadai rezervátumokban jelenleg is terjedő alkohol- és kábítószer-függőség kiváltó okaként említik az őslakos vezetők.

Taps és sírás

Az elmúlt évben több száz lehetséges temetkezési helyet fedeztek fel egykori iskolákban, és ez felhívta a nemzetközi figyelmet a kanadai iskolákra és egyesült államokbeli társaira. A leleplezések arra késztették Ferencet, hogy eleget tegyen az igazságügyi bizottság felhívásának, és kanadai földön kérjen bocsánatot. A katolikus szerzetesrendek az ország 139 bentlakásos iskolájából 66-ot működtettek.

A nap ellentmondásos érzelmeit tükrözve a tömegben többen sírtak, amikor Ferenc beszélt, míg mások tapsoltak vagy csendben hallgatták spanyol anyanyelvén elmondott szavai angol fordítását. Mások inkább el sem jöttek.

Van még mit tenni

„Ötven évet vártam erre a bocsánatkérésre, és ma végre meghallottam – mondta Evelyn Korkmaz túlélő. – Egy részem örül, egy részem szomorú, egy részem megdermedt.” Hozzátette, hogy reméli: a pápától munkatervet fog hallani arról, hogy mit készül tenni a megbékélés érdekében, beleértve az iskolákban elhunyt gyerekek egyházi aktáinak nyilvánosságra hozatalát.

A tömegben sokan hagyományos ruhát viseltek, köztük színes szalagokból varrt szoknyát és bennszülött motívumokkal ellátott mellényt. Mások narancssárga inget vettek fel, amely az iskolai túlélők jelképévé vált, felidézve egy nő történetét, akinek nagymamájától kapott, szeretett narancssárga ingét elkobozták az egyik iskolában, és egyenruhára cserélték.

Az egyház elszámoltatható legyen mindezért

„Ez olyasvalami, ami szükséges: nemcsak az embereknek, hogy hallják, hanem az egyháznak, hogy elszámoltatható legyen” – mondta Sandi Harper, aki nővérével és egy saskatchewani gyülekezeti csoporttal jött el néhai édesanyja tiszteletére, aki bentlakásos iskolába járt.

„A pápa felismerte, hogy a megbékéléshez vezető út időbe telik, de ő valóban velünk tart” – mondta, és őszintének nevezte a bocsánatkérést.

Más tisztviselőkkel együtt ott volt Justin Trudeau miniszterelnök is, aki tavaly bocsánatot kért „a hihetetlenül káros kormányzati politikáért”.

A kormányt, egyházakat és körülbelül kilencvenezer túlélőt érintő perbeli egyezség részeként Kanada több milliárd dollárnyi jóvátételt fizetett az őslakos közösségeknek. A kanadai katolikus egyház közölte, hogy egyházmegyéi és egyházi rendjei több mint ötvenmillió dollár készpénzt és természetbeni hozzájárulást biztosítottak, és reméli, hogy ehhez a következő öt évben további harmincmillió dollárt adhat. (Szabad Európa)

„Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.”


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s