h i r d e t é s

Bogdán László: tanulás az, ami felemel, egyben a jövőt jelenti a cigány gyermekek számára

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Bogdán László: tanulás az, ami felemel, egyben a jövőt jelenti a cigány gyermekek számára

2022. december 21. - 05:12

Bogdán László Cserdi polgármestere volt 2006-tól haláláig,14 éven keresztül. Tisztában volt azzal, hogy a cigányság felemelkedéséhez tudásra van szükség. Büszke volt arra, hogy a település minden gyermeke tanul, mert tudta, csak ez adhat esélyt arra,többre vigyék az életben, mint a szüleik. Bogdán László több volt, mint polgármester, a településen élők "apja" is volt egyben.

Céljának támogatására jött létre az Amende Alapítvány, hogy motiválja a diákokat a tanulásra, és a többgyermekes Cserdi családoknál se legyen akadály a buszbérlet, a tanszer ára.  

A múlt hét végén immár negyedik alkalommal  adta át a szervezet kuratóriumának elnöke az alapítvány ösztöndíját azoknak a gyermekeknek, akiket a falu önkormányzata javasolt. Az első átadáson még részt vett Bogdán László is, s beszélt a tudás fontosságáról. 

Most nyolc Cserdiben lakó fiatal kapott támogatást. A szülők szociális helyzete mellett fontos szempont volt a tanulmányi eredmény is. A legfiatalabb gyermek harmadik osztályos volt, többségük középiskolába jár, vannak, akik idén végeznek. Elmondták, komoly céljaik vannak, szeretnének biztos jövőt maguknak. Ezért nyelvet tanulnak, és szeretnének továbbtanulni. Nagy tisztelettel, szeretettel beszéltek Bogdán Lászlóról, tudják sokat tett a településért. Voltak, akik szinte második apjuknak tekintették a falu volt polgármesterét, mondván mindig számíthattak a segítségére, támogatására. 

Az ösztöndíjakat Etelközi Péter, az Amende Cserdi Cigány Gyerekek Tanulásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át. 

Az alapítvány vezetője elmondta: 

„Az Alapítvány létrehozása egy beszélgetés következménye volt. Barátság fűzött össze Lacival. Nála ültem és vele beszélgettem abban a szobában, ami különös és gondolatébresztő tárgyakkal volt berendezve. Egyszer csak hallottuk, hogy egy férfi beszél a titkárságon. Laci kikiáltott, hogy jöjjön be a férfi.
Amikor bejött, Laci gratulált neki, hogy a hamarosan kezdődő tanévben már a negyedik gyereke lesz iskolás. A férfi azt válaszolta, hogy ez igaz, de nem lesz pénze a negyedik buszbérletre (Cserdiben nincs iskola).

Lacinak nem kellett elő venni semmi jegyzetet, fejből mondta, hogy mennyit keres az illető, és hány ember él a családban ebből a pénzből. Elmondta, hogy milyen és mennyi rezsit fizetnek, mennyi kell élelmiszerre, és mennyi kell egy-egy külön kiadásra (cipő, ruha, háztartási javítások, stb.), és a maradék pénzből négy gyerekre fejenként 3800.- Ft marad buszbérletre, ami bérletenként 5400.- Ft.

Közölte, hogy a hiányzó pénzt az önkormányzat minden hónapban mind a négy gyereknek biztosítja.
 - De nehogy az legyen, hogy egy reggel kimegyek a buszmegállóba, és az egyik gyerek nincs ott!
Amikor a férfi elment, Laci rám nézett, és sóhajtott.
 - Ez rendben is van addig, amíg én vagyok a polgármester. De mi lesz azután?

Másnap otthon felhívtam két barátomat, elmeséltem az esetet, és létrehoztunk az Alapítványt, hogy ne maradjon ki egy gyerek sem az iskolából azért, mert nincs pénz buszbérletre. Arra nem gondoltunk, hogy Laci már nem él sokáig.

Sajnos Laci öröksége a közéletben legkevésbé az emberek gondolatvilágában halványul. A cigány vezetők (nem a Cserdi polgármester) semmit(!) nem tesznek, hogy ez a szellemiség (tanuljatok!, dolgozzatok!) terjedjen a köreikben. A magyar közéletben sincs számottevő szándék a folytatásra, az utódok kinevelésére. A „barátok” többsége eltűnt.

Laci tisztán látta, a társadalmi "kiegyezés" előfeltétele, hogy a cigányok tanuljanak és dolgozzanak. Ezt megőrizni össztársadalmi érdek. Fontos lenne a szemben álló felek hajlandósága a másik kultúrájának megismerése és elfogadása, de fontos lenne a "normák igazítása" is. Ez meghaladja a lehetőségeinket, ez a politikusok dolga lenne.
 Mi csak a tanulással, legfeljebb a munkával kapcsolatban tudunk gondolkozni, tervezni a magunk szerény lehetőségeivel.”

A kis ünnepséget Bogdán Gyula, a falu polgármestere nyitotta meg:  

„Nagyon fontosnak tartom a településen a gyerekek tanulását, általános iskolától a középiskoláig, az egyetemig.
A szülők és a családon belüli támogatottság nagyon fontos, mert gyermekeinknek szebb jövőt kell adnunk, mint azt elmúlt harminc év generációjának.
Az elmúlt 14 évben Bogdán László bátyám, azt az utat mutatta az országban, mint a településen. Ha a tanulást és a munkát alázattal folytatjuk, akkor a jövőnket építeni tudjuk.
Cserdiben, az itt élő általános iskolásokban és középiskolásokban, egyetemistákban megmaradt az a gondolkodás, melyet Bogdán László példaként mutatott a gyermekeknek és a településen élő embereknek.
Szeretném megköszönni az Amende Alapítványnak a támogatásukat.”
Bogdán László súlyos örökséget hagyott maga után. Láttuk Cserdi él, dolgozik, az új polgármester vezetésével - - lehet más módszerekkel -, de mennek tovább. Erre "kötelezi" őket BLc emléke is. Ott fenn, ahol László új és új terveken gondolkozik, biztosak vagyunk abban, hogy Bogdán László féltő szeme ott van Cserdin is.

 Sok--sok honfitársunkat szeretnénk megnyerni annak, hogy jelképesen menjenek át Cserdiben a magyar-roma együttműködés hídján. Mert a jövőnk, a boldogulásunk közös, mert az nem normális, hogy a 21. században, Európa szívében bárkit a bőre színe alapján ítéljenek meg. 

Az alapítvány kuratóriuma tisztelettel köszöni mindenkinek a támogatását. Jövőre is várják az adományokat.

 

AMENDE Alapítvány

Számlaszám: 16200106-11646637

IBAN Számlaszám: HU05162001061164663700000000

 

Közösen hisszük, egyszer megvalósul Bogdán László álma:

„Olyan országban szeretnék élni, ahol nem bűn, ha valaki Bogdán, Kalányos, Kolompár, vagy Orsós.”