h i r d e t é s

Böjte Csaba: az igazi kereszténység küzdelemmel jár, ami bepiszkíthatja, kezünket, lábunkat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Böjte Csaba: az igazi kereszténység küzdelemmel jár, ami bepiszkíthatja, kezünket, lábunkat

2018. február 05. - 15:15

A Városi Kurír is szemlézte, a 777blog.hu által, Dabóczi Kálmánnal készített interjút. A BKK vezérigazgatójának szokatlanul őszinte interjúja megérintette Böjte Csaba szerzetest is, aki imára hív mindenkit! - írja a gepnarancs.hu.

Nehéz ma keresztény értelmiséginek lenni

Dabóczi Kálmán az interjúban többek között így fogalmazott:

Idén már két hullámban hozzuk be a feleségemmel a gyerekeket a városba, van egy korai és egy későbbi „járat”. Bevett szokás, hogy az autóban ilyenkor imádkozni szoktunk közösen.

Az egyik imaszándék – amelyet a gyerekek mostanában már maguktól mondanak – a város és az ország vezetőiért szokott lenni, hogy a közjót szolgálják, ne a saját érdekeiket.

Ezzel az állandó fohásszal állítom, hogy a gyerekek többet tesznek a közjó és a magyar politikai élet tisztaságáért, mintha plakátokkal kampányolnának. Gondoljunk csak bele, hogy milyen lenne áprilisig a közhangulat, ha sokan csatlakoznának ehhez az imához…

Nem akárki csatlakozott a kéréshez, hiszen Böjte Csaba ferences szerzetes – akiről szintén szó esik az interjúban – a Facebook oldalán a következő kéréssel fordult mindenkihez:

Örömmel olvastam Dabóczi Kálmánnal, a BKK vezérigazgatójával készült interjút! A mai világban kevesen vállalnak tudatosan embert próbáló nehéz feladatokat! Sajnos sokan úgy gondolják, hogy ha keresztények lettünk, akkor kerülni kell a rázós pályát, távol kell maradni mindattól mi nehézséggel, küzdelemmel jár, ami bepiszkíthatja kezünket, lábunkat!

Az igazi Krisztus követő bevethető, vállalja az élettel együtt járó gondokat, problémákat, mer elindulni a világot tovább teremtő Krisztus nyomában.

Az igazi keresztény nem gazdag ifjú, nem megy vissza a kényelmes, meleg kuckójába, hogy ott jólfésült, mindent jobban tudó megmondó emberként élje a veszélytelen életét!

Az igazi jó keresztény elfogadja, hogy az út sara bemocskolja lábát, megy a Mestere nyomában az apostolok, a szentek útján még ha az út a Golgota felé is vezet!

Szeretettel kérlek, hogy imádkozzunk a felelős beosztásban dolgozó keresztény testvéreinkért, a köztisztviselőkért, politikusainkért, hogy hivatásukat egyeztetni tudják hitükkel, és munkájuknak gyümölcse beérjen, mindannyiunk örömére!

A 777 csapata teljes mértékben támogatja a BKK vezérigazgatójának és a ferences szerzetesnek a kérését: arra buzdítanak mindenkit, hogy imádkozzanak a magyar politikusokért, magas beosztásban dolgozó honfitársainkért!

És teszi hozzá az olvasó:

a többi egyszerű “közszolgáért”, valamennyiünkért, hiszen mindenkinek megvan a maga feladata és ott kell(ene) helytállni valamennyiünknek. És betartani, nem felejteni az esküt, amit letettek-letettünk munkahelyen-házasságkötésnél stb. stb.

gepnarancs.hu