h i r d e t é s

Boldog-ügy: bekeményített az ügyészség

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Boldog-ügy: bekeményített az ügyészség

2019. december 06. - 10:03

 

Kétpón a belügy vizsgálódott, Cserkeszőlőn iratokat foglaltak le, négyen előzetesben – felgyorsult a nyomozás az ügyben, amelynek szálai a fideszes Boldog Istvánhoz vezetnek. - írja a nepszava.hu.

Illusztráció: kormanyhivatal.hu

A Népszava több érintett polgármesterrel folytatott beszélgetés után az elsők között számolt be arról, milyen körülmények között osztották ki a TOP-os pályázati pénzeket Boldog István kétpói fideszes országgyűlési képviselő Jász-Nagykun-Szolnok megyei körzetében. Behívták őket a kétpói polgármesteri hivatalba 2016 januárjában, s ott közölték velük, mely cégekkel végezzék a pályázatok előkészítését, a projektmenedzseri feladatokat, a közbeszerzési eljárást, ha nyerni akarnak. Hadházy Ákos független képviselő pedig sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az ügyben – Boldog István képviselő megnevezése nélkül – nyomozás indult.

Ehhez az ügyhöz kapcsolódva a cserkeszőlői önkormányzatnál foglaltak le iratokat november végén: a Központi Nyomozó Főügyészség katonai ügyészének utasítására a hivatal eközben még a beérkező telefonokat sem fogadhatta. Ezen a héten kedden pedig a Belügyminisztérium tartott ellenőrzést a kétpói polgármesteri hivatalban egy olyan ügyben, ami szintén köthető Boldog Istvánhoz. Az ő féltestvére irányítja ugyanis a Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft-t, amely a kétpói önkormányzat tulajdona. Ez a kft. egy tízmilliós pályázati pénzzel nem tud elszámolni. Október 31-ig kellett volna fóliasátrakat felállítaniuk a közmunkások számára, szeptemberben el is készítettek egy dokumentációt a műszaki átadásról, ám a falu új vezetése azzal szembesült, hogy a projekt nem valósult meg, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek. Belső körből származó információk szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatal illetékesei is bejelentkeztek Kétpón, hogy a 2011-től napjainkig tartó időszak pályázati anyagait átnézzék.

Az „irányított” TOP-os pályázatokkal kapcsolatos hír, hogy a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben előzetes letartóztatásba került Boldog István jobbkeze, korábbi közvetlen munkatársa, Fehér Petra, aki korábban a megyei közgyűlés alelnöke volt, az idei helyhatósági választásokon pedig a Fidesz-KDNP képviseletében tagként újra bekerült a testületbe – írta meg a torokszentmiklosi.hu. Az Index ezt később azzal egészítette ki, hogy eddig összesen öt emberrel szemben rendeltek el kényszerintézkedést, közülük négyen kerültek letartóztatásba, egy fő pedig – nyomkövető alkalmazásával – bűnügyi felügyelet alá.

nepszava.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s