h i r d e t é s

Boris Johson a kelet-európai kamionsofőröket okolja a brexit utáni Nagy-Britanniában a kialakult helyzetért

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Boris Johson a kelet-európai kamionsofőröket okolja a brexit utáni Nagy-Britanniában a kialakult helyzetért

2021. október 03. - 19:15

Évtizedekig nem fejlesztették a kamionsofőrök pihenőhelyeit a brit fuvarozó cégek, a béreken sem emeltek, és általában nem javítottak a munka körülményein, mert a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező sofőrök hajlandók voltak rossz feltételek mellett és alacsony bérezésért is dolgozni.

Boris Johnson, brit miniszterelnök - Forrás. Tolga AKMEN / AFP

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint legalábbis ez az oka annak, hogy a sorfőrszakma annyira nem vonzó a munkaerőpiacát a Brexit miatt bezáró országban, hogy drámai sofőrhiány alakult ki.

Johnson erről a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának kezdete előtt nyilatkozott a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában. A miniszterelnök szerint a speditőrcégek jórészt a keleti EU-tagországokból érkező, "nagyon keményen dolgozó" munkavállalókra hagyatkoztak, akik ilyen feltételekkel is hajlandók voltak elvégezni ezt a munkát, és ez az oka annak, hogy a kamionsofőri foglalkozás ezekkel a bérekkel és ilyen munkakörülmények közepette jelenleg nem vonzó.

Nagy-Britanniában a kamionsofőrök hiánya miatt súlyos fennakadások támadtak elsősorban az üzemanyag-ellátásban, de érzékelhetők a logisztikai problémák a boltok élelmiszer-kínálatában is. A múlt hét közepén országszerte pánikszerű vásárlási roham kezdődött a benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a tartályautó-sofőrök krónikus hiánya miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal.

Az ország egyes részein azóta is folyamatosak a hosszú, esetenként több órás sorok a benzinkutaknál. A helyzet Londonban és Délkelet-Angliában a legrosszabb.

A brit belügyminisztérium szombati bejelentése szerint március végéig könnyített eljárással kaphatnak munkavállalási engedélyt azok az európai uniós kamionsofőrök, akik a súlyos üzemanyag-ellátási fennakadásokat okozó sofőrhiány enyhítésére meghirdetett program keretében érkeznek Nagy-Britanniába.

A fuvarozók számításai szerint azonban a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, elsősorban éppen azért, mert a Brexit óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.

A brit közúti áruszállítási szövetség (Road Haulage Association) legutóbbi becslése szerint csak az új munkavállalási szabályok januári életbe lépése óta 30 ezer külföldi kamionsofőr hagyta el Nagy-Britanniát.

Boris Johnson azonban a vasárnapi BBC-műsorban kizárta annak lehetőségét, hogy a brit kormány tömegesen engedjen be külföldi munkavállalókat a kamionsofőr-hiány enyhítésére. Kijelentette: nincs visszatérés "az ellenőrzés nélküli bevándorlás által fenntartott, alacsony bérezésre és alacsony szakképesítésre épülő régi, bukott modellhez". (MTI) / 444.hu