2016 eseményei sokakban keltették azt az érzést, hogy új világrend kezdődött. A korábbi meghatározó pártok – kereszténydemokraták és szociáldemokraták – látszólag összeomlottak, a liberális demokrácia sokak szerint meggyengült, a jobboldali populisták megerősödtek. Az érzékelés és a valóság azonban nem teljesen fedi egymást. A 2017-es év Nyugat-Európában sokkal inkább a liberális demokrácia éve lesz, mint a populizmusé.

A tavalyi brit és olasz népszavazás, valamint az amerikai és az osztrák elnökválasztás a politikai elemzői világon túl is láthatóvá tették a jobboldali populista erők előretörését. Valójában azonban érzékelési késésben vagyunk, hiszen a trend korábban érte el a csúcspontját. Nyugat-Európa és Dél-Európa legtöbb országában 2016-ban nem erősödött, hanem stagnált vagy épp hogy csökkent a jobboldali populista pártok támogatottsága az előző évekhez képest.

Belgiumban a terrortámadások, a folyamatos integrációs konfliktusok és a lassú gazdasági növekedés ellenére most ugyanúgy a lakosság egytizede szavazna csak populistákra, mint néhány évvel ezelőtt. Németországban egyes tartományokban ugyan erős az Alternatíva Németországért (AfD), és impozáns, hogy néhány év alatt 13 százalékra erősödött az euró-, bevándorlás- és iszlámellenes párt. De több százezer menekült befogadása, a számos német nagyvárosban történt erőszakos és terrorcselekedetek és a hosszú évtizedek óta hol felváltva, hol együtt kormányzó kereszténydemokrata és szociáldemokrata politikai elit hibái után mégis inkább az a szenzáció, hogy a biztos választók háromnegyede továbbra is valamelyik korábbi vagy jelenlegi kormánypártot támogatja. Nagy-Britanniában az AfD-hez hasonló szinten rekedt meg a Brexit-népszavazás miatt ügyét vesztett Brit Függetlenségi Párt, Írországban pedig nem is létezik komolyabb jobboldali populista erő. A skandináv országokban kicsit erősebbek, 20 százalék körüliek a populisták, de például Finnországban, ahol kormányra kerültek az Igaz Finnek, el is vesztették szavazóik felét néhány hónap alatt. A mediterrán országok többségében a jobboldali populisták soha nem is nyertek teret, Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban és Cipruson legfeljebb a baloldali populizmusnak termett babér.

Mindez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a liberális demokrácia alapelveivel szembeszálló politikai erőket nem kell komolyan venni. Sok országban ezek a pártok megtörték a hagyományos bal-jobb politikai versenyt, a kétosztatú politikai teret háromosztatúvá változtatták. Ma sok nyugat-európai országban a választásokon majdnem ugyanolyan eséllyel nyerhet egy populista párt, mint egy szo­­ciál­­de­­mok­­rata vagy egy kereszténydemokrata. Azaz elérhet 20-30 százalékot. Mivel azonban a szociáldemokraták, kereszténydemokraták – sőt a liberális és zöld pártok is – a liberális demokrácia védelmezői, így igazából a jelenlegi politikai rend ellenzői kisebbséget alkotnak a nyugati társadalomban. Nyugat-Európában a liberális demokráciának van kétharmada.

Ám a populizmus legnagyobb veszélye éppen az, hogy úgy tesz, mintha a teljes társadalmat kizárólagosan képviselné. Elméletileg sehol sem vindikálhatnák maguknak a jogot, hogy minden szavazó vagy akár csak az abszolút többség nevében beszéljenek. Ha elhisszük, hogy ők az elsöprő többség, hogy ők képviselnek „mindenkit”, azzal éppen az ő csapdájukba sétálunk bele.

2017-ben négy igazán fontos választás lesz Nyugat-Euró­­pában: a holland, a német, a norvég és a francia. Ezek közül a legnagyobb esélyük Hollandiában van a jobboldali populistáknak a győzelemre – de még ott is lehetetlen, hogy önállóan kormányt alakítsanak. Az extravagáns Geert Wilders vezette Szabadságpárt a teljes népességben jelenleg 13 százalékos támogatottság körül áll (csak összehasonlításképpen: hasonló támogatottsági aránya van Magyarországon az MSZP-nek), és ez a népszerűségi ráta az elmúlt két év legrosszabbika. Eközben az ellenzékben lévő zöldek, liberálisok és a jobbközép kereszténydemokraták folyamatosan erősödnek. A tucatnyi pártra darabolt holland pártrendszerben így is első helyre kerülhet a Szabadságpárt, de koalíciós társ nélkül kormányzásra esélye sincs.

Hasonló a helyzet Franciaországban a jelenleg 26 százalékon álló Marine Le Pennel, a Nemzeti Front elnökjelöltjével. A politikus népszerűsége a mostaninál jellemzően magasabb volt az elmúlt években – 2014-ben már 30 százalék körüli eredményeket mértek neki. Egyik legesélyesebb ellenfele ráadásul pont a liberalizmust, a szabadpiacot, az euró­­pai értékeket és a mélyebb integrációt hangsúlyozó Emmanuel Macron, aki a felmérések szerint másfélszer annyi szavazatot szerezne az elnökválasztás második fordulójába jutva, mint ő. Macronra még úgy is a franciák egyötöde szavazna a népes elnökjelölti mezőnyben, hogy mellette elindul a kormányzó Szocialista Párt hivatalos jelöltje, az egyre népszerűbb Benoît Hamon.

Németország még inkább rácáfol a „lázadást” előrejelzőkre. Több kutatóintézet azt jelzi, hogy még csak nem is a magyar kormány pártcsaládon belüli ellenfele, Angela Merkel vezeti a legtöbb közvélemény-kutatást, hanem a nála kulturálisan liberálisabb, gazdaságpolitikában baloldalibb Martin Schulz, aki néhány hete lett a szociáldemokraták kancellárjelöltje. A német baloldal Schulz fellépésével közel tíz százalékpontot erősödött. Eközben a jobboldali populista AfD elvesztette szavazói egyötödét. 2017 után két irányba fordulhat Németország: vagy folytatódik a mostani merkeli politika, vagy baloldali fordulatot vesz Európa legnagyobb gazdasága. Az illiberalizmus viszont biztosan nem nyer teret.

A 2017-es norvég választásokról csak egy mondat: a baloldali Munkáspártnak két és félszer annyi szavazója van, mint az – amúgy nemzetközi összehasonlításban igencsak mérsékelt – jobboldali populista Haladás Pártnak.

A sort hosszan folytathatnánk: hasonló tendenciákat látunk számos más európai országban. Bizonyos, hogy a liberális demokrácia alappillérének számító szociáldemokrata és kereszténydemokrata pártok az elmúlt hónapok során éppen erősödőben, nem pedig eltűnőben vannak. Mindez azonban alapvetően Nyugat- és Dél-Európára jellemző, Kelet-Közép-Európára nem. Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban és Csehországban előretör a populizmus. Ezekben az országokban nincs jele annak az európai trendnek, hogy a centrista pártok visszaerősödnek és a populisták veszítenek lendületükből.

Az európai összkép azonban úgy fest, hogy – ha nem omlik össze az európai gazdaság, nem érkezik ismét több százezer menekült a határokra s nem szaporodik a terrorcselekmények száma, akkor – Nyugat-Európát a liberális demokrácia uralja 2017-ben, nem pedig a populizmus és illiberalizmus. Ha itt-ott választást nyernek is a liberális demokrácia ellenfelei, az kivétel lesz, nem szabály.

Szerző: Boros Tamás / 168ora.hu