h i r d e t é s

Borzalmas vérfürdő zajlik Szíriában: a törökök ölik a kurdokat

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Borzalmas vérfürdő zajlik Szíriában: a törökök ölik a kurdokat

2019. október 11. - 07:13

 

Etnikai tisztogatás folyik béketeremtés címen. - írja a nyugat.hu.

Forrás: BBC

"Kétségetek ne legyen: vér és ölés zajlik most Észak-Szíriában, európai ésszel szinte felfoghatatlan szinten. Égnek a kurd nagyvárosok, civilek ezrei menekülnek az ágyúzás, légicsapások és az utcáról-utcára zajló lövöldözések elől. A kurd önvédelmi erők pedig reménytelen védekező háborút folytatnak - ellenünk" - így kezdi mai Facebook bejegyzését Jászberényi Sándor író, újságíró, haditudósító, aki a líbiai polgárháborúból, a szíriai, iraki pokolból vagy az egyiptomi forradalom kellős közepéből küldte cikkeit.

Van rálátása arra, amit Magyarországon csak többszörös szűrőn keresztül tudhat meg a választópolgár. Aki annyit tud, hogy Törökország bombázta az Észak-szíriai Demokratikus Föderáció területeit, szerda este pedig megkezdődött a szárazföldi invázió is. Erdogan török elnök a Twitteren cinikusan azt írta, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen, a hadművelet célja a béke megteremtése a térségben, valamint annak a „terrorfolyosónak” a megsemmisítése, amelyet Törökország déli határa mentén próbáltak létrehozni.

Ugyanakkor az Eufrátesztől keletre kiterjedő területek egy kurdok által vezetett, de hangsúlyosan nem etnikai alapon szerveződő föderációba szerveződtek. (Észak-szíriai Demokratikus Föderáció), amely a közösségi döntéshozataltól a radikális feminizmusig bezárólag szinte teljesen a bebörtönzött törökországi kurd politikus/aktivista/terrorista Abdullah Öcalan radikális baloldali elvein alapul. Így azután a szétesett Szíria egyik szegletében egy hiperprogresszív államalakulat jött létre. A konfliktus elmérgesedéséhez hozzájárult az egyre hisztérikusabbá váló török belpolitika is, melyben 2014 óta a kurd „terroristák” váltak Erdogan egyik legfontosabb politikai mozgósító frázisává.

Forrás: 24.hu/nyugat.hu

Róluk Jászberényi így ír: "Azok a kurdok, akiket 2014-ben még az európai civilizációnak a megmentőjeként ünnepeltünk. Azok, akik az egyetlen népcsoportként a térségben meg tudták állítani és visszaverni az Iszlám Állam nevű halálszektát. Helyettünk ontották a vérüket, mi pedig modern kütyüket adtunk nekik érte cserébe. Na, nem olyan modern kütyüket, amivel meg tudnák védeni magukat, de ahhoz elegendőket, hogy harcoljanak a különböző szélsőséges csoportokkal. Önként harcoltak értünk és az érdekeinkért. Azért, hogy a világ egyáltalán tudjon arról, hogy vannak olyanok, hogy kurdok."

A 2-2,5 milliós, nehézfegyverekkel alig, légierővel egyáltalán nem rendelkező Észak-szíriai Demokratikus Föderáció fennmaradását kizárólag a területén állomásozó amerikai – kisebb részben brit és francia - különleges egységek biztosították, és ők sem harci erejük, hanem puszta jelenlétük révén (senki nem meri megkockáztatni, hogy véletlenül lebombázzon egy csomó amerikai katonát). - Trump kivonta onnan a hadsereget, Erdogan pedig benyomult.

Nem tetszik ez a világnak, és nem tetszett az Európai Uniónak sem, ám a magyar diplomaták ellenkezése miatt majdnem egy napot késett az Európai Unió nyilatkozata, amellyel az újabb menekülthullámot kockáztató szíriai katonai beavatkozás ellen emelt szót. A luxemburgi külügyminiszter és az Európai Bizottság szerint is rendszeres, hogy Magyarország blokkolja az uniós külpolitikát. Magyarország vétózott reggel, de délután folytatódtak a megbeszélések, és miután a helyzet súlyosabb lett, megszületett a közös deklaráció, amit egyhangúlag elfogadtak.

A végül szerda este kiadott nyilatkozatban az Európai Unió arra szólítja fel Törökországot, hogy azonnal állítsa le az egyoldalú katonai hadműveletet, mivel az további civil áldozatokat követelhet és újabb menekülthullámot indíthat meg. Az EU arra is emlékezteti Törökországot, hogy az akcióval veszélybe sodorja az Iszlám Állam ellen létrehívott globális koalíció munkáját, amelynek maga Törökország is tagja. - Itt tartunk most, a háború pedig zavartalanul folyik tovább.

A száraz tudósítások és elemzések - netán elhallgatások - helyett olvassuk tovább a helyzetet alaposan ismerő Jászberényi facebookos segélykiáltását, ami mindemellett szembenézés magunkkal, és a körülmények, ha nem is érzelmektől mentes, de alapos bemutatása a várható következményekkel együtt:

Forrás: parameter.hu

"Öt éven át harcoltak értünk az Iszlám állam ellen, ezután csak élni akartak, önrendelkezést. Azokat a dolgokat, amiket mi alapvetőnek tartunk. Észak Szíria lett a kurdok mintaországa. Sikeresen integrálták az arab törzseket is. Öt éven keresztül hitegettük őket, hogy a kiontott vérük nem lesz hiába, hogy emlékezni fog rá a világ. Nos, hazudtunk. A NATO vezetője, az Egyesült Államok elnöke megegyezett a törökökkel, hogy kivonulnak Észak-Szíriából, hogy Erdogan azt csináljon velük, amit akar.

Kisebb áldozatnak tűnik ez, mint a szövetségen belül konfrontálódni a második legnagyobb katonai erővel. Pontosan tudtuk, mit akar Erdogan. Senki ne merje abba ringatni magát, hogy döntéshozóink nem voltak tisztában azzal, miről határoztak. Erdogan etnikai tisztogatást végez Szíriában, hogy a Törökországban élő hárommillió menekültet oda tudja telepíteni, és ezzel megszüntesse a kurd konföderációt. Megölik a kurdokat, otthonaikba pedig arabokat költöztetnek be, nyelvüket betiltják, tanáraikat, melyek mindezt túlélik koncentrációs táborokba hurcolják.

Ezt pedig mi, vérforraló cinizmussal nézzük végig. Csodát ne várjunk: a kurdok el fognak esni. Az Eufrátész vörösleni fog a vértől... Valószínűleg semmi mást nem akarnék, csak minél nagyobb pusztítást okozni azoknak, akik ezt tették velünk.

Ez pedig a NATO. Kényelmes azt mondani, hogy nem mi voltunk, hanem Törökország. De, mi voltunk, mi is tagjai vagyunk a szövetségnek. Engedtük az egyik tagállamnak, hogy pogromot és népirtást csináljon, ugyanúgy hagytuk, hogy ez megtörténjen, mint a holokausztot is hagytuk. A teljes felelősség a miénk. Sosem fogjuk lemosni a szégyent. Sosem fogjuk tudni jóvátenni. Történelmi igazságtalanságban veszünk részt, és a vér a kezünkön Istenhez kiállt. A gyalázat vissza fog hullni ránk."

nyugat.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s