Az Orbán-rendszer egy fekete-fehér rendszer, amelynek az első percétől egyértelműek voltak a céljai, kristálytiszták jó és rossz határvonalai. Az ország, amelyben immár hat éve élünk, egyetlen ember erkölcsi és szellemi állapotának mikroszkopikusan pontos kivetülése. 
Ha ezt belátod, minden a helyére kerül benned. 
Akkor tudod, miért juthatott eszükbe, hogy a Vörösmarty téren autóparkoló legyen könyvhét helyett, tudod, miért tervezik ledózerolni a Déli pályaudvart, pedig még szükség van rá; akkor érted, miért esnek neki a ligetnek, holott nyomós érvek szólnak ellene, nem mellesleg, az a város szegényeinek egyetlen kikapcsolódása; és akkor azon sem csodálkozol, miért éri meg nekik felforgatni a Várat, százmilliárdokért kényszerköltöztetve hivatalokat és kulturális intézményeket. 
Na, vajon miért? 
A bűn kísérlet eltemetni saját lelkünk defektjeit. 
És ha ezt is megértetted, akkor tudod, miért jelentenek be hetente valamit, ami tömegesen stresszel, hiszterizál, tudod, miért akarnak örökké feszültségben tartani, megbetegíteni. 
Megölni.
Akkor érted, mire való a gyilkos stadionprogram – az élet: működő kórházak és iskolák helyett, és tudod, miért mondja a miniszterelnök, hogy az övék a „tisztelet kultúrája”. Ilyenkor provokál, hiszen tudja, hogy a saját nemzetünk ellen fordulni az elképzelhető legnagyobb „tiszteletlenség”.
Száz év börtön. 
És ha mindezt tudod, akkor azt is érted, miért akarnak egyre drákóibb törvényekkel kormányozni, miért akarnak a nemzetközi terror ellen a hazai jog terrorjával fellépni: akár egy egész nemzetet terrorizálni. 
Horthy népírtó, nemzetvesztő kormányát leszámítva, ma a magyar történelem legbecstelenebb és legtehetségtelenebb politikai garnitúrája uralkodhat, mert a nép engedelmes, a hivatalos ellenzék együttműködő, az ellenzék szellemi hátországának pedig nincsenek elvei. Maximum valami homályos demokrácia blabla.
Mivel ők a rezsimet legfeljebb erőszakosnak és gátlástalannak tartják, de semmiképp nem diktatúrának, kénytelenek az abnormálist normálisnak, a rombolást rossz döntések sorozatának feltűntetni. A számokat kritizálják, nem az ideát, a kormány hozzáértésében kételkednek, nem a szándékaiban. Ezért a ligetpusztítás támogatóiban sem egy elnyomó rezsim kiszolgálóit látják, hanem csupán egy másfajta építészeti koncepciót.
Sebtapasszal gyógyítani az artériás vérzést – ennyire telik tőlük, de ez kevés. 
Ez a rendszer egy pusztító gépezet, arra lett kitalálva: pusztít fát, pénzt, szabadságot, pályaudvart, önállóságot, igazságot, tulajdont, morált, jogot, vasárnapot, egészséget, tudást, esélyt, függetlenséget – mindent, ami egy rendezett és tisztességes országhoz nélkülözhetetlen. Ezért itt csupán úszni az árral nem elég, szellemi ellenállás nélkül a fizikai is kudarcra van ítélve.
És a diktatúra még börtönnel se fogja megtisztelni azokat, akik csak úgy tesznek, mintha tennének valamit.

Bruck András