h i r d e t é s

Brutális különbségek mutatkoznak a keleten és nyugaton eladó lakások között

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Brutális különbségek mutatkoznak a keleten és nyugaton eladó lakások között

2017. július 11. - 11:20

A magyar ingatlanpiacra jellemző, évek óta tartó felívelő tendenciaelsőre jól hangzik, ugyanakkor nem mindenki számára kedvező.

A drágulás elsősorban a fővárosban, illetve a központi szerepet betöltő megyei jogú városokban tapasztalható, de akadnak olyan kisebb kiterjedésű és lélekszámú települések, ahova szintén begyűrűzött az áremelkedés az utóbbi időszakban, a változások a használt és az újépítésű ingatlanok szegmensét egyaránt érintik.

Van, ahol nagyot ugrottak az albérletárak

Egy ingatlanpiaci szakemberek körében végzett felmérés szerint elmondható, hogy a jelenleg szabályozatlan bérlakáspiaci körülményeknek a lakosság legszegényebb rétege ki van szolgáltatva. A fennálló helyzet több százezer embert érint, ezáltal akár teljes régiók leszakadását is eredményezheti. A jelenleg tapasztalható albérletárak magasak, ráadásul nem biztosítanak hosszútávú lakhatást a bérlők számára. Az elmúlt másfél évben összességében nem sokat változtak a kiadó lakások átlagárai országos szinten, ehhez azonban a szegmensre jellemző ciklikusság és a nagymértékű területi eltérés is társult.


Az átlagos albérletárak változása az ország egyes nyugati városaiban (2016 január és 2017 június között)

A különbséget jól példázzák az ország nyugati felén elhelyezkedő nagyvárosok. Ezek között akad olyan – Paks, Esztergom –, ahol az albérletárak emelkedésének mértéke jóval meghaladta az 50%-ot az elmúlt másfél évben, átlagosnak a 14-17%-os drágulás tekinthető. A kiemelkedő központokban mérsékeltebb növekedés vagy éppen enyhe csökkenés mutatkozott az említett időszakban, a változások azonban nem tükrözik a jelenlegi árszintek alakulását. Ez annyit jelent, hogy nem feltétlenül az a terület mondható a legdrágábbnak, ahol igazán dinamikus árnövekedés mutatkozott. A legmagasabb átlagos négyzetméterenkénti árak Sopronban – 2286 Ft/m2 – és Veszprémben – 2026 Ft/m2– tapasztalhatóak, közepes árkategóriát képviselnek az Esztergomban, Székesfehérváron és Pakson kiadó lakások – 1700 Ft/m2 körüli átlagárral.


Átlagos albérletárak az ország egyes nyugati városaiban (Ft/m2, 2017 júniusi adatok alapján)

A szakértők a szegmensre vonatkozó probléma forrását elsősorban a megfelelő, stabil jogszabályi háttér hiányában látják. A Lakástörvény ugyanis az 1990-es években lépett életbe, így nem ad válaszokat a ma jelenlévő piacgazdasági viszonyokra.

Ellentét kelet és nyugat között

Az eltérés nemcsak a községek és a városok, hanem a keleti és nyugati országrészen elhelyezkedő nagyvárosok esetén is szembetűnő. A főváros továbbra is listavezető az árak tekintetében, ettől mintegy 11-30%-kal marad el a soproni árszint. A lakáspiacon akár 150 ezer forintot meghaladó különbség is lehet az átlagos négyzetméterenkénti árakban, a differenciál a családi házak szegmensében is hasonló mértékű lehet. Ezen a piacon a közepes árkategória a 180 és 215 ezer Ft/m2 átlagárat jelenti, ami többek között a Nyíregyházán, Egerben és a Pécsen meghirdetett házaknál érvényesül.


Átlagos ingatlanárak az ország egyes nagyvárosaiban (Ft/m2, 2017 júniusi adatok alapján)

Idén indult meg igazán az újlakások piaca

Nemcsak az árak, hanem a tavalyi év során megindult építkezések tekintetében is nagy területi eltérések tapasztalhatóak. Az idei év első három hónapjában a kiadott engedélyek száma meghaladta a 9500-at, illetve bővült az átadásra került lakások száma is. A növekedés az év hátralévő részében ugrásszerű lehet, mivel a tavaly megkezdett projektek jelentős része elkészülhet az év második felében. A legtöbb új lakás Budapesten és a megyeközpontokban koncentrálódik, a differenciált pedig tovább fokozza, hogy az idei év első negyedévében az engedélyek 46%-a a fővárosban került átadásra.