h i r d e t é s

Budapest több intézkedéssel segíti az Ukrajnából menekülőket

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Budapest több intézkedéssel segíti az Ukrajnából menekülőket

2022. február 26. - 12:16

Több intézkedéssel segíti az Ukrajnából érkező menekülteket a Fővárosi Önkormányzat; kétezer ember kaphat szállást és étkezést szinte azonnal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombaton az MTI-vel.

Forrás: Portfolio.hu

 Úgy fogalmaztak, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását. Jelezték, hogy a budapesti pályaudvarokon már többen kértek segítséget az oda irányított munkatársaiktól; elhelyezésük és ellátásuk folyamatban van.

"A háború elől menekülő emberek ellátására való felkészülés kedd óta intenzív fokozatba kapcsolt, erről a főpolgármester tájékoztatta a belügyminisztert, felvettük az ügyben a kapcsolatot a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel is" - írták a közleményben.

A fővárosi operatív törzs a főpolgármester vezetésével azt a feladatot adta az intézményeinek és cégeinek, hogy biztosítsanak szállást akár a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokban vagy üdülőkben. Továbbá gondoskodjanak a napi háromszori étkezés biztosításáról, amellett, hogy fogadják, irányítják a menekülteket.

Hozzátették, az "új kapacitásokat" a kerületi önkormányzatokkal közösen biztosítják. A Fővárosi Önkormányzat felkészült arra is, hogy koordinálja a humanitárius segítségnyújtás különböző formáit; a budapesti polgárok részéről az elmúlt napokban is sok felajánlás érkezett. A Fővárosi Önkormányzat munkatársai kapcsolatban állnak a magyar-ukrán határszakaszon dolgozó, humanitárius segítségnyújtást végző civil szervezetekkel - áll a közleményben. (MTI)