Bűncselekmény gyanújának hiányában nem nyomoz a NAV a felcsúti tao-támogatások ügyében
"A költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt, dr. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő által ismeretlen tettes ellen tett feljelentést - mivel a bűncselekmény gyanúja hiányzik - elutasítom" - áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal frissen kézbesített határozatában.
Vadai a 444 2021. március 10-én megjelent, "A felcsúti fociparadicsom nem szabályos körülmények között jutott hozzá egyetlen munkanap alatt hárommilliárd forint tao-támogatáshoz" című cikke nyomán intézett írásbeli kérdést Polt Péter legfőbb ügyésznek, amit ő feljelentésként értelmezett, és amit most a NAV elutasított.
A cikkben azt az esetet írták meg, hogy az MLSZ 2020 márciusában utólag hagyta jóvá Orbán Viktor fociakadémiájának, hogy a 2017-19 évben benyújtott tao-programjára további 3,28 milliárd forint tao-támogatást használhasson fel.
A NAV a 444 birtokába került határozatában külön kiemelte, hogy "a feljelentő" - mármint a Polt Pétert írásban kérdező Vadai Ágnes - a "feljelentéséhez" - írásbeli kérdéséhez - "iratokat, adatokat nem bocsátott a nyomozó hatóság rendelkezésére, csupán a 444.hu weboldalon megjelent cikk alapján kérte az ügy kivizsgálását".
A NAV Bűnügyi Főigazgatóság, Központi Nyomozó Főosztálya azonban nem volt rest, a határozat szerint "nyilvánosan elérhető adatbázisokból" adatokat szerzett be, ezek alapján pedig megállapította, hogy az MLSZ lefolytatta az eljárást, amit cikkünk szerint is lefolytatott. A határozatban még egy oldal terjedelemben ismertetik a cikkben is megfogalmazott állításokat, melyek alapján arra jutottak, hogy azok alapján nem történt költségvetési csalás. Vadai kérdése amúgy arra vonatkozott, hogy törvénysértés történt-e, ő nem fogalmazott meg konkrét tényállást, mivel nem is tett feljelentést. (444.hu)