A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, december 8 és 13 között, 1005 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta idén újra, hogy miként értékelik a magyar választók a 2017-es évet, és milyen ügyeket, szereplőket tartanak a legfontosabbnak.
Az Országgyűlés hétfőn tárgyalta az Európai Bizottság 2017-es országjelentését, ahol Székely István, az EB gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának igazgatója elmondta: Magyarország az EU országainak egészségesebb felében helyezkedik el. - írja a privatbankar.hu.
A Tópark mögött hosszú út áll, a tervezése még a 2000-es évek közepén kezdődött, de aztán a válság elsöpörte a fejlesztési terveket. Közel 6 évet kellett várni, hogy a M1 melletti betontorzó ismét építkezési helyszín legyen. Most pedig a korábbi koncepción változtatva ugyan, de szintén egy mini város megvalósítását tervezik, irodákkal, lakásokkal, szórakozási lehetőségekkel és egyéb igényeket kielégítő funkciókkal. - írja a portfolio.hu.
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöksége értékelte a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének tagságára gyakorolt hatását, és úgy ítélte meg, hogy a bérmunkát végző kisvállalkozásoknak kicsi a mozgástere a kötelező béremelés megvalósítására - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek.
Mi várható 2017-ben a belpolitikában és Magyarországon? Épül-szépül az ország sok-sok milliárdért tovább, jön a vizes vb, köztársasági elnököt is választanak, és kiderül az is, ki lesz a Fidesz miniszterelnök-jelöltje - írja a HVG.hu.
A munkarend 2017-ben újra máshogy alakul az előző évekhez képest, számos három napos hosszú hétvége vár a munkavállalókra, akiknek azonban szombati munkavégzésre nem is kell számítaniuk 2017-ben.
A marhahúsos szendvicset kedvelő, sokat utazó dohányzó dízelautó tulajdonosok lesznek a jövő évi adóváltozások vesztesei, feltéve, ha nem épp két gyerekük van, mert akkor valamivel jobban járnak - Várkonyi Iván összefoglalója a VG.hu-n.
A jövőben két típusú béren kívüli juttatás illeti meg kedvezményes adózású keretek között az alkalmazottakat a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztése nyomán, amely csütörtökön kerül az Országgyűlés elé - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a a Magyar Időknek.
Jövőre még többeknek éri meg a kisvállalati adót (kiva) választani, ha a parlamenti képviselők megszavazzák a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adócsomagját: a tárca számításai szerint a kiva választásával az áttérésre jogosult cégeknek több mint 80 százaléka jobban járna - írja a Napi.hu.