Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A mesterséges intelligencia, vagy röviden AI (artificial intelligence) segítségével ma már bárki írathat egyedi szöveget, sőt, akár képet is lehet ily módon alkotni. Azt már kevesebben tudják, de a népszerű AI szoftver még programozásra is befogható.
Max Tegmark szerint az emberek ugyanolyan téves érvekkel bagatellizálják el a mesterséges intelligencia veszélyeit, mint a Ne nézz fel! című filmben a közelgő aszteroida fenyegetését.
Hosszú interjút adott vasárnap a brit Telegraph-nak Yuval Noah Harari izraeli történész, aki nemrég maga is aláírta azt a kiáltványt, amit filozófusok, fejlesztők, történészek és értelmiségiek hoztak nyilvánosságra a mesterséges intelligencia fejlődésének kockázatairól.
Bill Gates, a Microsoft társalapítója úgy véli, hogy a ChatGPT chatbot megjelenése, amely már a természetes emberi nyelvhez nagyon hasonló módon képes válaszokat adni a felhasználók kérdéseire, olyan jelentős mérföldkőnek számít, mint amilyen az internet feltalálása volt - írja a Reuters.
Összeállt a NASA a magánkézben lévő Blue Origin vállalattal, hogy egy olyan mesterséges gravitációs rendszert hozzanak létre, melynek segítségével egy gyorsan forgó kapszulával centrifugális erőt lehessen generálni.
A Mesterséges Intelligencia (MI) koalíció akcióterve részeként új kutatóközpont- és adatvagyon-ügynökség jön létre - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden kedden az Infotér konferencia kapcsán szervezett sajtótájékoztatón.
A HR világát is meghódítja a mesterséges intelligencia. Az új technológia alkalmazási lehetőségei és előnyei a toborzás, a munkavállalói élmény fokozása, a képzések és az adatelemzés területén is láthatók, és főként a gyorsabb és könnyebben kezelhető folyamatokban és az egyéni dolgozói igényekhez igazodó ajánlatokban és HR megoldásokban jelenik meg – véli a K&H.
A párizsi technológiai világkonferencián mutatta be a L’Oréal a „Határtalan szépség”-et, a Csoport legújabb hangvezérelt, mesterséges intelligenciával (AI) és kiterjesztett valósággal (AR) működő technológiai fejlesztéseit, melyek a szépség és fogyasztói élmény jövőjét szemléltetik.
„Ma azon aggódni, hogy a gépek öntudatra ébrednek és elpusztítják az emberiséget, olyan mintha éppen a Mars túlnépesedéséért aggódnánk” – hangzott el egy középiskolás diákoknak szervezett mesterséges intelligenciáról szóló előadáson.
Igazi különlegességnek számító, a Mesterséges Intelligencia (MI), a „deep learning” témáit, a terület kutatási eredményeit, lehetséges fejlődési irányait boncolgató konferenciát rendeznek Budapesten, március 20-22-én.