Jugoszlávia megszűnése óta a balkáni politikai vita a nacionalisták és a liberálisok közötti szembenállásra zsugorodott. Most azonban kialakulóban van egy új antikapitalista baloldal, amely védi a közjót, és küzd a növekvő egyenlőtlenségek ellen. A Zöld Baloldal koalíciója most nyerte el a polgármesteri tisztséget Zágrábban, míg Koszovóban a szuverenista baloldal kormányoz.
Két év alatt negyedszerre is falba ütközött Benyamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellenzéke: többsége van, de annyira vegyes az összetétele, hogy nem bír belső megegyezésre jutni. Százhúsz parlamenti helyből csupán tizenhármat szerzett meg a történelmi Munkapárt és a Meretz által megtestesített cionista baloldal, amely tehát, úgy tűnik, sirathatja egykori hegemóniáját.
Kertes házas övezetben, idős édesanyjával él Győr központjától nem messze az a férfi, aki többek között fejlevágással, felgyújtással és családja kiirtásával fenyegette meg hosszas üzeneteiben Kálmán Olgát, a DK politikusát – tudta meg a Blikk.
A fejlett országok lakói, akiknek a Föld bolygón viszonylag jól megy a soruk a világ többi részén élőkhöz képest, elégedetlenek a gazdasággal, ami jólétüket biztosítja. A pandémia ráébresztette őket arra, hogy hajszálon függ nyugodt, biztonságos életük, ezért több védelmet várnak államuktól és nagyobb szolidaritás embertársaiktól. - írja a Napi
Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége – az Európai Néppártot is beleértve – politikai nyomásgyakorlást folytat a „jogállamiságinak füllentett kérdésben” – mondta a Fidesz-KDNP EP-delegációvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Nem a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagja többé Szanyi Tibor. A párt emblematikus figurája a döntését a Twitteren tette közzé, az Index megkeresésére pedig azzal indokolta, hogy jövőjét nem az MSZP-ben képzeli el, hanem más politikai tervei vannak.
Akármilyen higgadtan és körültekintően ír az ember, ha szóba hozza a zsidókérdést, a közönség a szokásos szenvedély- és indulatformulákkal fog válaszolni, fölújulnak az ősidők óta rögzött-beidegzett patológiák, előítéletek, hagyománytöredékek. Ezen nem lehet segíteni. - írja a merce.hu.
Ambíciózus tervet kovácsolt idén év eleje óta a nápolyi polgármester: civil hajóflottát állított volna fel a Földközi-tengeren hánykolódó menekültek megmentésére. Mindez éles ellentétben áll az olasz kormány "zárt kapuk" politikájával.
A legalapvetőbb egység közismert hiányán kívül természetesen. Merthogy azt ugye senki nem gondolta komolyan, hogy a felaprózódással kezelhető lenne a baloldalt ért súlyos bizalomvesztés. Ehhez jönnek az olyan vitatott eredetű pártok is, mint amilyen a Jobbik is. Nem teljesen tiszta hát, hogy az ellenzéki pártok célja pontosan micsoda.
Egy friss Gallup-felmérés szerint a 18 és 29 év közötti amerikaiak 51 százaléka pozitívan vélekedik a szocializmusról, továbbá a BuzzFeed News és a Maru/Blue felmérése azt mutatta ki, hogy minden harmadik Y-generációs vagy szocialistának vagy szociáldemokratának vallja magát az Egyesült Államokban. A Hetek cikke.
Katasztrófával határos éve volt a mérsékelt baloldalnak Európában 2018-ban: tradicionális pártjainak támogatottsága jelentősen csökkent, alig van olyan ország, ahol beleszólhatnak a kormányzásba. Könnyen lehet azonban, hogy karnyújtásra van a megoldás, amivel kimászhatnak a gödörből. - írja a Napi.hu
A sárgamellényesek lázadásának még mindig van lendülete, sőt. Hiába ígérte meg Emmanuel Macron elnök, hogy nem vezetik be az üzemanyagárra kivetendő adót, a majdnem népfelkeléssé duzzadt tiltakozássorozat aktivistái eltökéltek, hogy addig nem nyugszanak, ameddig ez a kormány és vele együtt az államfő meg nem bukik – vagy addig ameddig érezhető károkat nem okoznak abban a rendszerben, amely folyamatosan a gazdagok, a bankok és a vállalatok kedvében jár, a társadalmi haladás egyetlen lehetőségét a felsoroltak érdekeinek védelmében és támogatásában látja, és szemet huny a válságokat kiváltó adócsalás, a lopás, a hegemón termelési folyamatokban kódolt kizsákmányolás, a mindennapi emberi élet és a természethez való emberi viszonyulás folyamatos financializálódása (áruvá és fogyasztás tárgyává tétele) fölött.
Bajban vannak a populista politikai erők - véli a Financial Times publicistája -, ami nem jelenti azt, hogy vesztésre is állnak. Fontos különbséget tenni a jobb- és a baloldali populista irányzatok között, mert az utóbbiak éve lehet 2019.