Jávor Benedek politikus körökben ritka, egészséges önkritikával fejtette ki nem túl barátságos véleményét az ellenzéki pártokról és politikusokról. A Mérce készített interjút a Párbeszéd politikusával.

Egyre többször fogalmazódik meg a kritika az ellenzéki pártok felé, hogy voltaképpen asszisztálnak a NER fennmaradásához (erről nyilatkozott nemrég Bajnai Gordon is). Mi a Párbeszéd álláspontja ezzel kapcsolatban?

Jávor Bendek – Találgatások, pletykák vannak. Én azt gondolom, hogy a Fidesz valószínűleg tényleg benne jár az ellenzékben, de hogy igazából kikkel vannak kapcsolatban, és mely pártok milyen mozgásait befolyásolják, azt nehéz megmondani. Hozzáteszem, hogy ez a dolog azért szerintem időnként egy kicsit túl van misztifikálva. És bár a nyilvánosság sok mindent úgy értelmez, hogy a Fidesz ilyen vagy olyan módon beavatkozik, mozgat embereket, én azt látom, hogy az ellenzéki oldalon vannak olyanok, akik fideszes ráhatás nélkül, ingyen, maguktól ilyen hülyék tudnak lenni. Ugyanakkor a Fidesz oly mértékben uralja a magyarországi közbeszédet és közéletet, benne a politikai intézményeket, hogy kizárt, hogy ne lenne befolyása bizonyos ellenzéki szereplőkre.

Tömbösödés helyett messiás-komplexus

A 2010-es vereség lényegében megsemmisítő erejű volt. Az MSZP pislogva nézett magára, fajsúlyos politikusaikat annyira igyekeztek leépíteni, hogy ezzel teljesen elásták magukat. Helyén valónak tűnik hát Jávor állítása, hogy nem kellett a Fidesz segítsége a bukáshoz. Elég volt néhány lelkes, hataloméhes amatőr is a teljes lebőgéshez.

Persze Szili Katalin is hozzátette ehhez a magáét. Ahogy később Botka László is azzal, hogy az előválasztás kizárásával követelte magának a közös ellenzéki támogatást. Persze, hogy nem lett az egészből semmi. Hát nem meglepő, hogy akkor Orbán Botkát nevezte meg „méltó kihívójának”?

Van azonban mindebben a rossz stratégiában is valamiféle következetesség. Azok számára, akik az elmúlt néhány évtizedet egy barlangban töltötték, érdemes megemlíteni, hogy akárcsak az MSZP-ben is ülnek olyan politikusok, akik a korábbi rendszerek fosszíliái. És ismerve a magyar tanulékonyságot, nehéz elhinni, hogy a demokratikus politikát maradéktalanul sikerült mindenkinek elsajátítani. Ennek oka természetesen a lustaság. A következetesség ilyetén formája egyben az ostobaság megnyilvánulása is. A tehetség hiányában, valamint az ebből fakadó versenytől való félelem miatt ezek a politikusok épp annyira őrzik a szocializmusban tanult, már akkor sem hosszú távra szóló „hagyományaikat”, mint a Fidesz.

Jó és rossz hír

Ennek megfelelően nem sok jóra számíthatunk, egy összellenzéki tömb esélye nagyjából annyi, mint annak, hogy Orbán hirtelen felfogja bűnei súlyát. Matematikai nyelven kifejezve; a zéróval konvergál. Eddig a rossz hír.

Ha beszélhetünk jó hírről, akkor az az, hogy a politikai érában is van fluktuáció. Az őskövületek előbb, mintsem utóbb kihalnak. És bár igyekeznek minden elképzelhetőt megtenni annak érdekében, hogy az új generáció képviselőit saját útjukra kényszerítsék, az esély – legalábbis statisztikai értelemben – mindig meglesz arra, hogy lesz egy fiatal, aki szakítva a hagyományokkal, a változatosság kedvéért hosszú távon működő politikát kész folytatni.