Az illetékes osztrák hatóság friss jelentése is azt állítja, hogy a paksi atomerőmű területe, mégpedig mind az építendő újé, mind a meglévő régié nem kellően biztonságos egy esetleges földrengés szempontjából. Ez kétségessé teheti a meglévő reaktorok üzemidő-hosszabbítását is.
Az Európai Bizottság versenyjogért felelős biztosának, Margrethe Vestagernek címzett levélben arra hívják fel a figyelmet, hogy a magyar médiapluralitás aláásásáért több beadvány is eljutott már a bizottsághoz, ám egyik ügyben sem történt előrelépés – adta hírül az International Press Institute (IPI) nyomán Facebook-oldalán Jávor Benedek.
Novák Katalin nyílt levelet írt Karácsony Gergelynek, mondván: “Ha már Niedermüller Péter kirekesztő kirohanását megvédte, ne kövesse el még egyszer ezt a hibát!”. - írja a varosikurir.hu.
Jávor Benedek volt EP-képviselő, Budapest brüsszeli nagykövete a blogján is nyilvánosságra hozta azt a prezentációt, amelynek a tanúsága szerint gyakorlatilag az Orbán-kormány jóindulatától függne, hogy a magyar főváros mekkora EU-s támogatásban részesül 2021-2027 közötti költségvetési időszakban. - írja a 168ora.hu.
Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi hosszú, nagy kánikula beköszönte után ugyanonnan indul újra a paksi atomerőmű hűtési mizériája, mint 2018-ban: augusztussal átlépett a kritikus hőmérsékleti sávba a Duna. - írja a napi.hu.
A május 26-i EP-választáson nem sikerült mandátumot szereznie Jávor Benedeknek, a Párbeszéd politikusa a negyedik volt az MSZP-P listáján, a pártszövetség ugyanis mindössze egy képviselőt küldhetett Brüsszelbe. - írja a 168ora.hu.
A legalapvetőbb egység közismert hiányán kívül természetesen. Merthogy azt ugye senki nem gondolta komolyan, hogy a felaprózódással kezelhető lenne a baloldalt ért súlyos bizalomvesztés. Ehhez jönnek az olyan vitatott eredetű pártok is, mint amilyen a Jobbik is. Nem teljesen tiszta hát, hogy az ellenzéki pártok célja pontosan micsoda.
A MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) választási listáját: a negyedik helyen szerepel a Párbeszéd első képviselőjelöltje, Jávor Benedek – jelentették be a pártok vezetői szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Jávor Benedek, a Párbeszéd jelenlegi európai parlamenti képviselője vezeti a párt EP-listáját. A Párbeszéd vasárnapi, budapesti kongresszusa csak a saját jelöltjeik sorrendjéről döntött, mert a választásra várhatóan közös listát állítanak majd az MSZP-vel.
Most Jávor Benedek szeretne közös ellenzéki listát létrehozni az EP-választásra. Korábban hasonló ötlettel állt elő Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, és egy felmérés szerint az ellenzéki választók is ezt szeretnék. Már csak a pártokat kellene meggyőzni.
Nem adminisztratív vita miatt állt le az uniós pénzek átutalása Magyarországra és tovább gördül a Sargentini-jelentés ügye is az EU vezető szerveiben - derül ki egy magyar EP-képviselő nyilatkozataiból. - írja a napi.hu.
A jövőben akár kétezer milliárd forintos uniós támogatástól is eleshet Magyarország, legalábbis a 24.hu szerint ezt jelentené, ha az összes operatív programot blokkolnák. - írja a blikk.hu.
Mint azt a 24.hu korábban megírta, 2,4 milliárd forint uniós forrást kap a volt felcsúti polgármester tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Kft. a Váli-völgy vízrendezési feladataira. - írja a gepnarancs.hu.