Hihetetlen változás történhet Németországban
Megtörténhet az, amit a német politikában eddig teljesen kizártnak tartottak: összeállhat a mérsékelt jobbközép és a radikális baloldal annak érdekében, hogy Türingiában kormányzóképes pártkoalíció alakuljon.
Angela Merkel kancellár pártja, a CDU türingiai vezetése megfontolná, hogy a tartományi választások után összeálljon a volt szocialista állampárt maradványaiból létrejött, radikális baloldali Baloldal Párttal a kormányzáshoz szükséges többség létrehozásához - írja a Financial Times. A hét végi választáson az utóbbi nyert a szavazatok 33 százalékának megszerzésével, míg az előbbi 22 százalékos támogatottsággal a harmadik helyre került.
A CDU a rendszerváltást követő 29 évből 24-ben kormányzott a keletnémet tartományban, ám az elmúlt négy évben a keleti országrész viszonylagos elmaradottsága miatt megerősödtek a radikális politikai erők, így a Baloldal Párt mellett az Alternatíva Németországnak (AfD), amely több mint 23 százalékkal a második helyen végzett a hét végi szavazáson. Az előző kormányzati ciklusban egy a Baloldal Pártból, a Szociáldemokrata Pártból (SPD) és a Zöldekből összeállt koalíció vezette a tartományt, ám az utóbbi két párt olyan rosszul szerepelt, hogy nem lenne meg hármuknak a többsége a helyi parlamentben.
"Nem" a pártközpontból, de akkor mi legyen?
A szociáldemokraták azt javasolták, hogy folytassanak kisebbségi kormányzást - erre nyújthatna alternatívát a mérsékelt jobboldali CDU és a Baloldal Párt esetleges összefogása. Mike Mohring, a CDU türingiai vezetője vetetette fel az ARD tévécsatornának nyilatkozva, hogy nem zárná ki ezt a koalíciót. Ugyanakkor a CDU pártközpontjából egyelőre egy hangos "nem" volt a válasz: Annegret Kramp-Karrenbauer pártelnök kijelentette: érvényben van a tilalom, hogy a párt sem a Baloldal Párttal, sem az AfD-vel nem áll össze közös kormányzásra.
Mohring a választási kampányban arra törekedett, hogy egy mérsékelt koalíciót hozzon össze, amely a CDU-ból az SPD-ből és a piaci liberális szabaddemokratákból (FDP) állhatott volna össze, de ennek a triónak sincs meg a kellő támogatottsága. "Tény, hogy Türingiában a politikai centrum nem szerzett többséget - állapította meg a CDU helyi vezetője. - Ez újdonság a német politikai rendszerben, amire korábban nem volt példa. (napi.hu)