fbpx A nagyvárosokból kiindulva újra erőre kapott a Balkánon a baloldal | CIVILHETES

h i r d e t é s

A nagyvárosokból kiindulva újra erőre kapott a Balkánon a baloldal

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam

A nagyvárosokból kiindulva újra erőre kapott a Balkánon a baloldal

2021. szeptember 04. - 12:20

 

Jugoszlávia megszűnése óta a balkáni politikai vita a nacionalisták és a liberálisok közötti szembenállásra zsugorodott. Most azonban kialakulóban van egy új anti­kapitalista baloldal, amely védi a közjót, és küzd a növekvő egyenlőtlenségek ellen. A Zöld Baloldal koalíciója most nyerte el a polgármesteri tisztséget Zágrábban, míg Koszovóban a szuverenista baloldal kormányoz.

Forrás: magyardiplo.hu

„A demokratikus szocializmus gondolata Horvátországban már három évtizede tabu. Nekünk végre sikerült visszahoznunk a politikai viták témái közé.” A 2019. december 22-i elnökválasztáson Katarina Peović a Munkásfront színeiben indult, és a szavazatok mindössze 1,12%-át szerezte meg. Ámde hat hónappal később, 2020. július 5-én több párt, egyikük a Munkásfront, szövetkezett egy környezetvédő baloldali koa­lícióban, és meglepetésre a szavazatok 7%-ával hét megválasztott képviselői helyet (151-ből) szerzett meg a parlamenti választásokon. A jólsikerült kísérletet folytatták az önkormányzati választásokon is, és a koalíció már az első fordulóban abszolút többséget szerzett a zágrábi városi tanácsban, és jelöltjét, Tomislav Tomaševićet két héttel később a szavazatok 65%-ával diadalmasan megválasztották a főváros polgár­mesterévé. A koalíció – amelyből a Munkásfront később kivált – Pulában, Splitben és az ország számos más városában is jól szerepelt.

Át is kellene alakítanunk a társadalmat

Az új hullám Szlovéniából indult, ahol a Združena Levica („Az Egyesült Baloldal”) 2014-ben juttatta be első választott képviselőit a parlamentbe. „Míg Horvátországban a nacionalizmus és a háború mindent szétzúzott, addig Szlovéniában mindig is megmaradt egy élénk baloldali hagyomány, olyan újságokkal, mint a Mladina, vitahelyekkel, olyan értelmiségiekkel, mint Slavoj Žižek és még sokan mások” – magyarázza Luka Mesec parlamenti képviselő. A fiatalember – akit néha „szlovén Tsiprasnak” is neveznek, utalva Alexis Tsipras volt görög miniszterelnökre – mindössze 27 éves volt, amikor 2014-ben először megválasztották. Egyik szervezője a Munkások és Punkok Egyete­mé­nek, amely a baloldal intellektuális újrafegyverkezésének egyik legfontosabb terepe. „Az én generációm – folytatja – a 2008-as globális válságot nagyon megszenvedte. Akkor sokan megértették, hogy nem lesz mindenkinek munkája, és hogy a dolgok nem fognak automatikusan jobbra fordulni. Röviden, hogy nem lesz elég, ha csak megértjük, de át is kellene alakítanunk a társadalmat.”

A szlovén baloldal új generációja számára a 2012. téli „állampolgári felkelés” vízválasztó volt. A konzervatív Janez Janša volt a miniszterelnök (2012-től 2013-ig, majd 2020 márciusától ismét az), és szigorú megszorító politikát folytatott, csökkentette a köztisztviselők fizetését, illetve az egészségügyi és az oktatási költségvetést. Mivel belekeveredett több korrupciós botrányba is, hetekig tartó tüntetések után végül 2013 februárjának végén sikerült eltávolítani a hivatalából.

„A 2008-as válság újraosztotta a lapokat, és új kérdéseket vetett fel” - erősíti meg Igor Štiks író, a 2009-es horvát diáklázadás egyik vezetője. A diákok elítélték a felsőoktatás liberális modelljét, amelyet az Európai Unió próbál ránk erőltetni. A lázadás központi követelése az ingyenes oktatás volt az óvodától a doktori fokozat megszerzéséig. Ahogy néhány évvel később Szlovéniában, ez a mozgalom is az aktivizmus iskolájaként szolgált egy egész generáció számára.

Bosznia-Hercegovinában 2014 februárjában az ország északnyugati részén található Tuzlából, a jelentős, de hanyatló munkásvárosból indult ki „a plénumok mozgalma”. A privatizált gyárak dolgozói követelték a ki nem fizetett béreiket, hozzájuk csatlakoztak a város polgárai, és megrohamozták a megyei kormány székhelyét. Elítélték a Bosznia-Hercegovinában addig engedelmesen követett neoliberális modellt és a nemzeti megosztottságot, a tüntetők egyik jelszava így hangzott: „az éhséget bosnyákul, horvátul és szerbül is ugyanúgy mondják”. A mozgalom kísérletet tett a közvetlen demokrácia megvalósítására” – mondta Igor Štiks. A városok plénumai, vagyis „a plénumok plénuma” lett a legfontosabb gyülekezési színtér – ez kifejezetten a francia „sárgamellényesek” „gyűléseinek gyűléseire” emlékeztetett”.

Eddig azonban egyetlen politikai erő sem volt képes sikerre vinni a mozgalmat. A kudarc legalábbis részben a Bosznia-Hercegovinában fennálló etnopolitikai megosztottsággal magyarázható, amelyet a hatalmon lévő nacionalisták gonddal ápolnak. „A boszniai szerb hatóságok szigorú kordont emeltek, nehogy a tüntetési hullám átterjedjen, és azt állították, hogy a szociális követelések a jelenlegi helyzetben a nemzet elárulásának minősülnek” – mondja Krunoslav Stojaković, aki maga is Tuzla szülötte, és jelenleg a német Die Linke („A baloldal”) párttal politikailag kapcsolatban álló Rosa Luxemburg Alapítvány délkelet-európai regionális irodájának igazgatója.

A horvát és a szlovén tiltakozási hullám értő fülekre talál most már Szerbiában is. A Radikális Baloldal Pártja (Partija Radikalne Levice, PRL) 2020 szeptemberében jött létre a Szociáldemokrata Unió (SDU) romjain. Múltbeli szerepüket komoly elemzésnek vetették alá, és megállapították: „Büszkék vagyunk arra, hogy az SDU részt vett az 1990-es évek háborúellenes mozgalmában és a volt elnök, Slobodan Milošević rendszere elleni küzdelmekben. Másrészt elutasítjuk a 2000-es évek kormányaiban való részvételét és a privatizáció támogatását” – mondja Ivan Zlatić, a párt elnökségi tagja.

Ivan Zlatić célja, hogy kritikus elemzésben értékelje azt a széles körű „Másik Szerbia” („Druga Srbija”) mozgalmat, amely gyakran bátran szembeszállt a nacionalizmussal és a háborúval. Így sikeresen fenntartották a kapcsolatokat az egykori föderáció köztársaságai között, miközben kiálltak a nők és a szexuális kisebbségek jogai mellett. „A jugoszláv tapasztalat két dologról szólt: a népek testvériségéről és egységéről – vagyis az internacionalizmusról – és a szociális jogokról. A liberális hagyomány az első szempontot meg tudta őrizni, de feláldozta a másodikat, amelyet újra előtérbe kell helyeznünk.” Ivan Zlatić szerint ez a „másik Szerbia”, amely Milošević 2000. október 5-i bukása után került hatalomra, nem elégedett meg a liberális reformprogram végrehajtásával. „A privatizációkkal kifejezetten büntetni akarták a munkásokat, és büntetni akarták azt a népet, amely nem lázadt fel Milošević ellen... Ami egyébként tévedés, hiszen ne felejtsük el, hogy a 2000. októberi munkássztrájkok meghatározó szerepet játszottak a rezsim bukásában!”.

A szlovén Levica tagja az Európai Baloldal Pártjának (PGE), amelyhez a francia Kommunista Párt, a Die Linke és a görög Sziriza-koalíció is tartozik. „Európai keretek között cselekszünk, de a horvátországi, bosznia-hercegovinai és szerbiai elvtársakkal szorosabb a kapcsolatunk, mint az olaszországiakkal vagy az osztrákokkal. Közös múltunkból következik, hogy jobban értjük egymást” – mondja Luka Mesec. Zágrábban Katarina Peović asszony sem tagadja a jugoszláv hivatkozási pontokat: „A nacionalisták mindent elutasítanak, ami jugoszláv, de Horvátországban sokak számára mára újra pozitív a korszak megítélése: a szociális jogok, az, hogy mindenki nyaralhatott… A »jugonosztalgia« sokszor kicsit nevetséges, de a vita a közös állam felbomlásának okairól nem zárult le. Ha sok horvát képzeletében még mindig összekapcsolódik is a szocializmus és Jugoszlávia, ez már nem okoz nehézséget nekünk.”

A munkások harcai és az önkormányzati tapasztalatok

A Rosa Luxemburg Alapítvány elítéli a horvát vagy a szerb jobboldali revizionista állásfoglalást a második világháborúval kapcsolatban, és olyan emlékezetpolitikai projekteket támogat, amelyek fellépnek a jobboldali történelemszemlélet ellen, miközben elősegítik a kritikus gondolkodást a szocialista időszak tapasztalatairól, különösen önigazgatási gyakorlatáról. „Szerbiában 2012-2014-ig, Aleksandar Vučić neoliberális és autoriter hatalmának megszilárdulásáig, erős és sokszínű formában jelent meg a munkások ellenállása, mint például a 2003 decemberétől 2004 szeptemberéig tartó hosszú sztrájkban a zrenjanini Jugoremedija vállalatnál. A dolgozók elfoglalták a gyógyszergyárat, hogy tiltakozzanak a privatizáció ellen. Végül a bíróságok a vállalati tőke többsége feletti ellenőrzési jogot nekik adták át” – mondja Ivan Zlatić, aki meg van győződve arról, hogy a jugoszláv munkásosztály emlékezetében fennmaradt és mai is él az önrendelkezési időszak tapasztalata.

A kialakulóban lévő baloldal két hagyomány kereszteződésében helyezkedik el: a munkások harcainak és az önkormányzati tapasztalatoknak a kereszteződésében, ez utóbbi középpontjában a közjavak védelme áll. Így a Zöld Baloldal koalíciója, amely most nyerte el a horvát főváros polgármesteri tisztségét, a Zagreb je NAŠ! („Zágráb a miénk!”) nevű mozgalomra támaszkodik. Nemrégiben aratott győzelme bátorítást jelent a Ne da(vi)mo Beograd („Ne fojtsuk vízbe Belgrádot”) mozgalom számára, amely központi szerepet játszik a kormányon lévő Szerb Haladó Párthoz (SNS) közelálló ingatlanfejlesztőknek a fővárost átalakító tervei ellen szervezett megmozdulásokban. A városközpontot kiürítették és a földdel tették egyenlővé, hogy helyet adjanak a Duna-parton egy luxuskomplexumnak, a Belgrád Waterfrontnak, amelyet állítólag az Egyesült Arab Emírségekből származó tőkéből finanszíroznak, de amely mindenekelőtt egy hatalmas pénzmosási művelet.

2016 tavaszán belgrádiak ezrei vonultak fel a mozgalom kabalája, egy óriási sárga műanyag kacsa mögött. A tiltakozás a főváros összes fontos ingatlanprojektje ellen irányult, így például az egykori Avala filmstúdió és a Košutnjak ligetövezet lerombolása ellen is. Az egyes városrészek dzsentrifikációja elleni küzdelem keretében aktívan tiltakoznak a szerb törvények által rendkívül megkönnyített kilakoltatások ellen is – a kilakoltatás eladósodottság, lakbérhátralék vagy az 1945 előtti tulajdonosoknak való visszaadás esetén történik meg. „Néhány szélsőjobboldali aktivista megpróbált csatlakozni a mozgósításokhoz, de kísérletük kudarcba fulladt – mosolyog Isidora Petrović, a Krov nad glavom („Tető a fejed fölött”) mozgalom aktivistája. Nagy elszántságra van szükség a bírósági végrehajtókkal és a rendőrökkel szemben, akik persze mindig összejátszanak a kormánnyal.”

A rendszerváltás mindent elvett tőlünk

Petrović asszony kritikusan szemléli a 2018–2019 telén lezajlott „demokratikus” tüntetéseket, amelyek szerinte nem voltak mások, mint a liberális ellenzék kísérletei arra, hogy a többszöri választási kudarc után újra hallasson magáról. Ugyanakkor továbbra is meg van győződve arról, hogy Aleksandar Vučić rendszere nem sérthetetlen, őt is utolérheti a társadalmi robbanás, amint azt a diákok spontán dühe is mutatja, akik 2020 júliusában elutasították, hogy egészségügyi okokra hivatkozva bezárják az egyetemi kollégiumaikat.

A Balkánon a közjavak védelme óriás tüntetések – mint például az április elején Belgrádban tartott nagy felvonulások – vagy helyi akciók formájában is mozgósít. Számos harc kristályosodik ki a mikrovízerőművi projektek ellen, amelyeket gyakran a rezsimhez közel álló személyek támogatnak, és amelyek az Európai Fejlesztési Bank (EBRD) finanszírozásában megsokszorozódtak a régióban. „A rendszerváltás mindent elvett tőlünk: a munkahelyeinket, a gyárainkat, a jövőnket... Már csak a víz, a levegő és a természet maradt nekünk, és most még ezt is el akarják venni tőlünk” – mondja Aleksandar Vemić, a montenegrói Bukovica folyó egyik védelmezője. A folyó védelmében szervezett rendkívül sikeres mozgósítások 2020 augusztusában – mivel sikerült átlépniük a montenegrói társadalmat szétszakító identitásbeli különbségeken – hozzájárultak Milo Đukanović rendszerének bukásához. Az új kormány egyik pillére, az Egyesült Reformista Akció (Ujedinjena reformska akcija, URA) nevű mozgalom, amely tagja lett az Európai Zöld Pártnak, polgári baloldalinak és környezetvédőnek vallja magát.

Továbbra is nehéz megtalálni a közös hangot a munkások szociális harcai, továbbá az ökológiai, a nők jogaiért és a szexuális kisebbségek jogaiért folytatott küzdelmek között. Luka Mesec hangsúlyozta, hogy a 2020 márciusában újra hatalomra került Janez Janša – ő a magyar Orbán Viktor szlovén utánzója – ultraradikális tekintélyelvűségével szemben alapvetően az antikapitalista baloldalnak kell vezetnie a harcot a jogok és az alapvető szabadságjogok védelméért. Robert Kozma, a Ne da(vi)mo Beo­grad aktivistája rámutat, hogy az európai uniós tagság már nem tesz különbséget a régió országai között: „Mindannyian a félgyarmati perifériához tartozunk!”

 

A szerzők, Jean-Arnault Dérens és Laurent Geslin a Courrier des Balkans (Balkáni Hírek) újságírói.

Fordította: Morva Judit / magyardiplo.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s