Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elutasította a Volkswagen fellebbezési kérelmeit, amikkel el akarta kerülni, hogy további jelentős összegeket fizessen ki a tengerentúlon a dízeljárművek emissziós értékeinek manipulálása miatt.
A mosogatógépek nemcsak időt takarítanak meg az étkezések utáni rendrakáskor, de ráadásul még kevesebb vizet is használnak, mint amikor klasszikus módon, mosogatóban tisztítjuk meg a konyhai eszközöket. Ezen készülékek használata főleg nagycsaládosoknál előnyös. Amikor új mosogatógép vásárlása mellett döntünk, akkor az első választás leginkább az, hogy beépített vagy szabadonálló terméket vásároljunk. Cikkünkben két példán keresztül igyekszünk segíteni a döntésben.
Volkmar Dennernek, a német Bosch Csoport vezetőjének túl sok lett az európai Green Deal, amelynek kereteit szerdán mutatta be Ursula von der Leyen bizottsági elnök. Denner a Stuttgarter Zeitungnak azt mondta, a szén-dioxid semlegesség 2050-re tervezett elérése és az emissziós értékek ehhez szükséges folyamatos csökkentése rövid idő alatt kinyírja a belsőégésű motorokat. Ebbe belerokkan a német autóipar, illetve az olyan nagy beszállító cégek is, mint a Bosch - idézi a G7.hu
Megtette hatását a január végi, nagyjából 800 fős figyelmeztető sztrájk a Bosch hatvani üzemében, a Mérce cikke szerint ugyanis a fizikai dolgozók egységes, jelentős béremelést kaptak a hétfői megállapodás értelmében.
Elégedetlenség tört ki a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél, mert a munkavállalók úgy látják, valójában csak az országos minimálbéremelés szintjét éri el a munkáltató 15 százalék körüli alapbéremelési ajánlata, mivel azt a cafetéria juttatások alapbéresítével "sakkozta ki". - írja a napi.hu.
Tizennégy milliárd forintot meghaladó beruházás kezdődik a német Bosch-konszern miskolci autóipari gyárában, a Robert Bosch Energy and Boda Systems Kft-ben, a 2021-ig tartó projekt keretében egyebek mellett új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepítenek - jelentették be a cég vezetői Miskolcon, pénteken.
Várják a Bosch új béremelési ajánlatát, "tisztességes" feltételekkel akár kompromisszumos megállapodásra is hajlandók, ellenkező esetben viszont készek újabb munkabeszüntetés szervezésére - közölte a Bosch hatvani gyárában szerdán kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szervezetének (HADFSz) alelnöke az MTI-vel.
A Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szakszervezetének (HaDFSZ) sztrájkbizottsága január 24-én a 9 és 11 óra közötti időre figyelmeztető sztrájkot hirdetett, mivel tárgyalásos úton nem tudtak megállapodni a Bosch Magyarországgal - közölték a Napi.hu-val.
Nincs elég alkalmazható ember a térségben, és már a megyékkel távolabbról hozott dolgozók lehetséges száma is a végéhez ér, így nincs könnyű helyzetben a még csak épülő indiai gumigyár Gyöngyöshalászon- írja a Népszabadság.