A koronavírus-járvány miatt a kormány által elrendelt korlátozások a kis- és középvállalkozásokat, de akár a nagyvállalatokat is abba a helyzetbe kényszeríthetik, hogy nem tudnak eleget tenni foglalkoztatási kötelezettségüknek.
El kell gondolkodnunk azon, hogy a strasbourgi bíróság hatályát felfüggesztjük-e Magyarországon, az emberi jogok helyzete enélkül is biztosított – mondta Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka csütörtökön a parlamentben, a börtönkártérítések felfüggesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában.
Az addiktológus az ATV Start c. műsorában elsősorban a fiatalok alkoholfogyasztási szokásairól beszélt, úgy fogalmazott, a fiataloknál elterjedt szokás, ha szórakozni mennek, előtte inni kell, ráadásul jellemzően egymást beszélik rá a fiatalok az ivásra. - írja a zoom.hu.
Jogellenes volt felmondásuk, ezért együttesen több mint 20 millió forint perköltséget és távolléti díjat kell megfizetnie annak a 117 dolgozónak, aki 2016 júniusában rendkívüli felmondással távozott a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-től - erről kedden jogerősen döntött a Zalaegerszegi Törvényszék.