Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A HVG információi szerint Handó Tünde OBH-elnök segítsége kellett, hogy Gulyás Gézát, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bátyját kinevezzék a Székesfehérvári Törvényszék bírájává – írja a 168ora.hu.
Folyamatosan csökken a bírságok ügyhátraléka, az eredmények nemzetközi összehasonlításban is jelentősek - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden a parlament igazságügyi bizottságában, ahol 2017 első fél évéről szóló beszámolóját vitatták meg.
„Mint háztartási szó, oly otthonos”, hangzik Shakespeare Crispián-napi beszéde (V. Henrik). Fideszes értelemben ez a kifejezés nem más, mint az áruló. A fél országra rásütötték már ezt a rágalmat, de persze továbbra is tízmillió magyarról beszélnek.
Ötödik alkalommal rendezi meg nemzetközi korrupcióellenes integritás szemináriumát az Állami Számvevőszék (ÁSZ) március 5-9. között Budapesten. A rendezvényen átadták a Solidus-díjakat, amelyet idén Handó Tünde, az OBH elnöke és Makkai Mária, az ÁSZ felügyeleti vezetője kapott - közölte az ÁSZ hétfőn az MTI-vel.
Az, hogy az egyik legbefolyásosabb törvényszéki vezetőnek nem adott újabb megbízatást az Országos Bírói Hivatal elnöke, csak egy tünete az évek óta húzódó vezetési válságnak, ami a bíróságok központosításából ered. - írja az index.hu.
Az Alkotmánybíróság (Ab) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének integritási utasítását, mert az több ponton is alkotmányellenes - olvasható az Ab honlapjára csütörtökön feltett közleményben.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint az időszerű ítélkezés és a bírósági munkakörülmények szempontjából komoly jelentősége van annak, egy pályázat után kit neveznek ki a törvényszék, ítélőtábla elnökének.
Egy bíró – Vasvári Csaba – beperelte Handó Tündét, mert meggyőződése szerint Szájer József felesége, aki a Magyar Bírósági Hivatal elnöke is egyben, személyesen akadályozta meg, hogy Vasvári bíróként munkát vállalhasson. A ki nem mondott ok: túlságosan autonóm. - írja a kolozsvaros.com.