A Magyar Nemzet megsértette Nobilis Kristóf jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát egy 2015. május 14-én megjelent cikkben és emiatt 700 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie - állapította meg elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék.
Nem egyeztethetők össze az uniós joggal a Széchenyi pihenő (Szép) kártya és az Erzsébet-utalvány egyes elemei, mivel akadályozzák a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát - jelentette be ítéletét az Európa Bíróság.
Összesen több mint 218 millió forintnak megfelelő kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön 49 magyar fogvatartottnak, mert a testület megítélése szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmát, hogy túlzsúfolt cellákban tartják őket fogva, közölte az MTI.
Az első fokon kiszabott 7 és fél éves börtönbüntetést másfél évvel hosszabbította meg a bíróság annak a férfinak az ügyében, aki tavaly augusztusban nemi erőszakot követett el az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karának fonyódligeti gólyatáborában, mondta az Indexnek Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője.
Teljes fizetést kapott a felfüggesztett bíró - Munkavégzés nélkül kapott fizetésként mintegy húszmillió forintot négy éven keresztül a vesztegetés gyanúja miatt felfüggesztett, majd néhány napja jogerősen elítélt szegedi N. Norbert volt törvényszéki bíró. Csak a felét köteles visszafizetni.