Nem tetszett szombathely fideszes polgármesterének Jordán Tamás, szombathelyi színházi igazgató előadása, ezért nem adhatták el a városi karnevál megnyitóján, írja a szombathelyi hírekkel foglalkozó ugytudjuk.hu.
A nyugat.hu információi szerint, régóta hagyomány, hogy a Savaria Történelmi Karnevál jelmezes felvonulásainak élén Jordán Tamás áll a bigában (római kétfogatú kocsiban) mint Claudius császár. Úgy tűnik, ennek a hagyománynak vége szakad az idén – írja a 168ora.hu.
Egyhangúlag támogatta és elfogadásra javasolta Jordán Tamás igazgatói pályázatát a Weöres Sándor Színház vezetői posztjára a színházszakmai bizottság, amely szerdán ülésezett - közölte az MTI-vel a pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője. - írja a delmagyar.hu.
Egyedül Jordán Tamás jelentkezett a pályázati kiírásban szereplő határidőn belül a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói állására – közölte szerdán az intézményvezetői pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője. - írja a 24.hu.
Mondjon bármit Eperjes Károly, nagyon nincs rendben, hogy nem választották újra Jordán Tamást. És nagyobb a baj annál, mint hogy ki lesz egy vidéki színház igazgatója - Kovács Bálint véleménye az Indexen.