Donald Trump elnök hamarosan önként távozhat hivatalából – ezt állítja egy befolyásos amerikai szenátor, aki tüntetők és a média előtt arra utalt, többet tud, mint amit elmondhat. Trumpot nem a Moszkvával való állítólagos összejátszás, hanem üzleti érdekeltségei teszik sebezhetővé.
A Nyugat.hu szerint tanítványával folytatott viszonya miatt kellett lemondania Szabó Ferenc, Körmend kereszténydemokrata alpolgármesterének, aki ellen a 16 éves lány szülei feljelentést tettek a rendőrségen. Az MTI megkeresésére kedden a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette a feljelentés tényét.
A hatályos jogszabály szerint “a családi pótlékra jogosult személy az igényelbíráló szervnél megtett egyoldalú nyilatkozatával, indokolás nélkül lemondhat a számára megállapított családi pótlék vagy a családi pótlék általa meghatározott részének folyósításáról.