Friss, dinamikus, innovatív képzés és műhelymunka vár a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán. Nyolc alapszak, széles portfólióval, emberközeli képzésekkel. Mindez a nemzetközi képzésekhez kapcsolódva, multikulti hangulatban. Hangsúlyos a gyakorlati tudás szerepel, szakokon, karokon átívelő projektekkel.
A megkérdezettek 63%-a már kisgyermekkorában eldöntötte, hogy mérnök szeretne lenni, derül ki a CLAAS Hungária Kft. által készített felmérésből. Minden ötödik kitöltő azt várta a foglalkozásától, hogy kézzelfogható eredménye legyen munkájának, illetve új dolgokat alkothasson. A kitöltők harmada saját vállalkozást szeretne indítani. Ugyanakkor akik beosztottként gondolkodnak, azok 27%-a azonos fizetés esetén vidéki nagy multicéget választana a fővárosi cégekkel szemben.
A HVG információi szerint, egy mérnök egy éven át rögzítette, mennyit késik a vonata az Üllő - Nyugati Pályaudvar szakaszon. 428 utazásból 107-szer indult, 16-szor érkezett időben a vonat, és csak a késések miatt több mint hét munkanapnyi idő esett ki az életéből - írja a 168ora.hu.