A vádlottak 18 százalékát hallgatták ki a nyomozóhatóságok a nyomozások során előzőleg tanúként, az ilyen tanúkihallgatások többsége ugyanakkor nem volt törvénysértő, mivel a nyomozás ezen időszakában még nem volt adat arra, hogy a tanú bűncselekményt követett el - állítja a Legfőbb Ügyészség "reprezentatív vizsgálatára" hivatkozva.
A legfőbb ügyész felesége, Polt-Palásthy Marianna nemcsak a jegybank személyzeti főnöke, hanem két jegybanki alapítvány felügyelőbizottságban is ott ül, és az alapítványok által létrehozott oktatási cégben is felügyelőbizottsági tag - írja a Blikk.hu.
Mivel a mai nap legnagyobb (média)feladványát nem sikerült megfejtenem, hogy tudnillik vajon hol ért véget a Rogán-házaspár szombat estéje a Story Gálát követően, és mivel ez irányú tudatlanságommal nem szeretnék csalódást okozni az olvasóknak sem, ezért valami teljesen másról elmélkednék inkább.
A SOTE „Korányi projekt” nevű nagyberuházásánál egy jogszerűtlen trükkel több száz millió forintot tüntettek el – állítja Jávor Benedek EP képviselő. Ő még az ősszel jelezte, hogy a kivitelezés során gyengébb műszaki tartalmat építhettek be az épületbe, mint ami az eredeti szerződésekben szerepelt, az eredeti vállalási árat ugyanakkor nem csökkentették.
Az ügyészségi nyomozás szerint a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. házipénztárából vettek (f)el egymilliárd forintnál nagyobb összeget és Polt Péter abban is biztos, hogy nem használták fel ezt a pénzt korrupciós cselekményekre – legalábbis a nyomozás adatai szerint.
Október közepén indult el a Fővárosi törvényszéken az a per, amelyet a Legfőbb Ügyészség és Polt Péter indított Szigetvári Viktor ellen - értesült az Index. A legfőbb ügyész szerint az Együtt elnöke megsértette a személyiségi jogait, amikor a Quaestor-ügyben bűnsegédnek nevezte, és a lánya és Tarsoly Csaba titkára közötti élettársi kapcsolatot feszegette.