Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Elkezdődött a verseny Vlagyimir Putyin megbuktatásáért és a koronája megszerzéséért ‒ állítja Igor Sztrelkov orosz hadielemző. "A Putyint körülvevő csoportosulások között megkezdődött a harc a politikai Olümposzért ‒ mondta, majd folytatta: ‒ A leváltásáért folyó harc olyan mértékben dúl, hogy még mi is észrevehetjük".
Donald Trump amerikai elnök puccsnak minősítette az őt fenyegető alkotmányos vádemelési eljárást egy héttel azután, hogy a demokrata többségű képviselőház megkezdte az eljárással kapcsolatos vizsgálatokat.
Újabb 176 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-i puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Kedden újabb 170 ember, köztük 144 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban azzal a gyanúval, hogy tagjai a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak - jelentette a Dogan török hírügynökség.
"Politikai puccskísérlet", hogy bűnösnek mondta ki egy New York-i bíróság szerdán Mehmet Hakan Atilla török bankárt az Irán elleni amerikai szankciók megsértése miatt - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden Ankarában, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.
Vezető fideszes politikusok egymásra licitálva nyilatkoznak az elmúlt hetekben kormányellenes kiképző táborokról, Soros György által tervezett puccskísérletről, az alkotmányos rend jövendő megdöntésére szőtt tervekről. - írja a kettosmerce.hu.
Az Anadolu török állami hírügynökség közlése szerint negyvennégy cégnél hajtott végre rajtaütéseket kedden Isztambulban a török rendőrség, amely egyúttal 120 cégvezető ellen elfogatóparancsot adott ki a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében.
Washingtont eddig nem győzték meg azok az Ankara által előterjesztett bizonyítékok, amelyek alapján Törökország az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónok kiadatását szeretné elérni a török katonai puccskísérlet miatt - jelentette pénteken a The Wall Street Journal című amerikai lap kormányzati körökre hivatkozva.
Letartóztatási parancsot adott ki egy isztambuli bíróság csütörtökön az amerikai emigrációban élő Fethullah Gülen hitszónok ellen, akit a kormány azzal vádol, hogy utasítást adott a múlt hónapban megkísérelt puccs végrehajtására.
Négyről harminc napra emelik az őrizetbe vételek lehetséges időtartamát Törökországban a múlt pénteki puccskísérlet után kihirdetett rendkívüli állapot keretében - jelent meg szombaton a hivatalos közlönyben - írja a Magyar Hírlap.
Három hónapos rendkívüli állapotot rendelt el a múlt heti puccskísérlet nyomán Törökországban szerda éjjel Recep Tayyip Erdogan államfő, elmondása szerint a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok védelmének érdekében.