Sokak meggyőződése, hogy a 2018-as választási győzelmet, de legalábbis a kétharmadot a fiktív
lakcímek létesítésének köszönheti a Fidesz. Bár Kispalád például hét év alatt a két és félszeresére
duzzadt, és még jó néhány további esetet feltárt a sajtó az elmúlt években, valójában senkinek
fogalma sincs arról, hány embernek létesítettek lakcímet választási visszaélési céllal. Pontos számot sosem fogunk tudni, de a Fővárosi Ítélőtábla friss ítélete óriási lépést jelent a tisztánlátás felé. A Belügyminisztérium illetékes államtitkárságát ugyanis most már jogerős ítélet kötelezi arra, hogy kiadja a TASZ és a PC által igényelt adatokat. Nézzük, miről is van szó!
Cserdiben a falu polgármesterének eddigi történetét sokan példaértékűnek tartják. Bogdán László 2006 óta vezeti a falut, és céljait következetesen igyekszik megvalósítani. Az utóbbi évek eredményei őt igazolják, a település lakóit sikerült összekovácsolni, és meggyőzni őket arról, hogy segítsenek a falut rendbe tenni, és törekedjenek arra is, hogy a náluk rosszabb körülmények között élőket megsegítsék.
A céljaink elérésében nem a kevés pénz vagy az önbizalomhiány, hanem halogatás a legnagyobb ellenségünk – derült abból a felmérésből, amelyet 140 ember részvételével 2018 decemberében készítettek Kasza Tamás nemzetközi vezetési tanácsadó megbízásából. A bajnokok trénereként is ismert szakember szerint az emberek jelentős része pontosan tudja, mit kellene csinálnia, de mégsem teszi.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú. Nem volt éppen szép, se túl okos, de nagyot mert álmodni; jelesül, hogy egy szép napon ő lesz egész Magyarország királya. Teltek az évek, nem is rosszul, pártkatonák gyermekeként könnyen jutott előre.
A történészből lett kormányzati tényferdítő főmunkatárs, Schmidt Mária nem kevés pénzt tudhatott magáénak eddig is. Ám közalapítványai sem kevés pénzt termeltek. Szám szerint 50 milliót fialtak a tavalyi év során.
Magyarország miniszterelnöke kiépített egy gazdag üzletemberekből álló baráti csoportot, az oligarchák egy olyan rendszerét, amelyet bírálói az uram-bátyám kapitalizmus egy formájának tartanak – írja a Financial Times Magyarországról szóló, terjedelmes cikkében. - közölte a napi.hu.
Idén és jövőre is folytatódhatnak a kedvező gazdasági folyamatok, a kormány az ország versenyképességének megtartására, az államadósság további csökkentésére és - a további béremelések érdekében - a növekedési szint emelésére törekszik - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.
3 millió Suzuki gépkocsi 26 év alatt. Ezzel az impozáns számmal újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Suzuki Zrt., amivel újra bebizonyította, hogy nem csak a hazai járműgyártás meghatározó vállalata, hanem a globális exportpiacok fontos résztvevője is. Ugyanis a tavalyi eredményes hazai értékesítés mellett több mint 100 országba szállítottak Esztergomból magyar gyártású Suzukikat.
A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, december 9 és 14 között, 1000 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta, hogy miként értékelik a magyar választók a 2016-os évet, és milyen ügyeket, szereplőket tartanak a legfontosabbnak.
Egy negatív trend fordult vissza a magyar fociválogatott Eb-szereplésével, amelyre a magyar társadalomnak már nagy szüksége volt, hiszen ha az állam egyénenként nem tudja megadni a sikert, valaminek legalább közösségi szinten biztosítania kell a sikerélményt - véli Csepeli György.
A magyar filmtámogatási rendszernek köszönhetően lett egy háromoldalas tervből világsiker a Saul fia - idézte a The Hollywood Reporter amerikai portál hétfőn Andy Vajna filmügyi kormánybiztost, aki szerint Magyarország komoly lehetőséget kínál a tehetséges rendezőknek.