Az eddigi tao-támogatásnál magasabb, fix összegű előadóművészeti támogatást kapnak a jövőben a fővárosi fenntartású színházak, idén ez az összeg 3,5 milliárd forint - az erről szóló, a kormány és a főváros között létrejött megállapodás részleteit Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István főpolgármester ismertette hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Ha nem is milliárdos nagyságrendben, mint egyes a politikának kedves fociklubok esetében, de a kézilabda utánpótlásklubok is jelentős mennyiségű taotámogatást vehetnek fel évek óta. Megnéztük, hogyan gazdálkodnak a közforrásokkal.
A kiperelt, de át nem adott dokumentumok ügyében megszüntették a nyomozást: a Pénzügyminisztérium azért nem sért törvényt, mert jogszabályt sért. Közben a Transparency International a sportszövetségek ellen is pert nyert, azoknak is ki kell adniuk az iratokat. - írja a nepszava.hu.
Hatalmas a pörgés az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI): állítólag az alkalmazottak túlórában foglalkoznak a tao-iratokkal, amiket a szaktárcának a törvény szerint már napokkal ezelőtt ki kellett volna adnia.
"Gyakorló sportvezetőként és labdarúgó edzőként sokszor szembesülök azzal, hogy a legjobb szándék által vezérelt elvek sem hoznak eredményt, ha nincs hozzá megfelelően átgondolt, logikus, megvalósítási koncepció. A foci szerelmeseként csak üdvözölni tudtam a döntést, hogy a TAO támogatásokon keresztül végre átlátható módon kerül pénz a magyar labdarúgás elég kaotikus rendszerébe."
A Transparency International civil szervezet szerint a látványsportágak átláthatatlanul jutottak négy év alatt 200 milliárd forint állami támogatáshoz. A korrupció ellen harcoló szervezet a "Korrupciós kockázatok a magyar sportfinanszírozásban" című jelentésében az öt látványsportág - labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong - TAO támogatási rendszerét (társaságiadó-kedvezmény), valamint a sportingatlan-fejlesztéseket, ezen belül a stadionépítéseket vizsgálta.