Évente átlagosan mintegy 34 ezer kisgyermekes szülőnek segít a kormány a munkába való visszatérésben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Töredékére csökkent Magyarországon a gyermekhalandóság az elmúlt évtizedekben, míg 1990-ben ezer élve születésre vetítve 17 eset volt, tavaly ez a harmadára, 5-re csökkent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek. Rétvári Bence hozzátette: ez az érték megfelel az európai átlagnak, amely a világon a legalacsonyabbak között van.
Azzal együtt, hogy Magyarországon minden hátrányos helyzetű gyermek számára legyen biztosított az ingyenes étkeztetés, arra is odafigyelnek, hogy az minőségi legyen - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A kormány idén 230 millió forintos ösztöndíjjal segíti a hátrányos helyzetű gyermekek diplomaszerzését - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A hivatalos, felméréseken alapuló statisztikák durván alulbecslik az Oroszországban uralkodó jövedelmi egyenlőtlenség mértékét - mutat rá a téma három szakértője közelmúltban publikált tanulmányában. - írja a portfolio.hu.
Magyarország távolodik az európai szociális modelltől. A strukturális egyenlőtlenségek stabilizálódtak, a magyar társadalomban túl sok réteg érdeke a szegénység fenntartása, a szegénység csökkentésének az egyik legnagyobb akadálya a nem-szegények haszna a szegénységből. Ez a rendszer nagyon stabil, bár kistelepülési példa azt mutatja, hogy a sikeresség mellett ebben - az uniós és állami - fejlesztési források is jelentős szerepet játszanak. - írja a Napi.hu.
Az emberek életében, a társadalomban, éppen úgy, mint a természetben nem sok minden történik valamilyen látható vagy sejthet ok nélkül, ezért annak a teljes társadalmi válságnak, is felismerhető előzményei vannak, amelyek durva kényszerrel lökték az országot az előrelátható válságos helyzet felé.