Az elmúlt napok, nem mindennapian heves történéseinek meglett a hatása. Igaz, nem mondott le a kormány, ahogy az egy civilizált országban az elvárható lenne, de mi sem jelzi jobban, hogy bizonyos kormánypárti gatyák telementek, mint az, hogy távol maradtak a fideszes képviselők a nemzetbiztonsági bizottság keddi üléséről, így téve azt határozatképtelenné.
A magyar vagyonőrpiac hemzseg a szabálytalanságoktól, a most éppen az MTVA-ban feltűnő, Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. gazdasági csodát hajt végre, hiszen csupán 140 vagyonőrrel 12 milliárdos árbevételt ért el. Az MTVA őrzésére 2017-ben 1,3 milliárdot kaptak.
Német mintát alkalmazott a magyar jogalkotó, amikor 2012-ben a Munka törvénykönyve (Mt.) módosításával bevezette a munkaidőkeret és az elszámolási időszak fogalmait - ezek eddig maximum egyéves időtartamúak lehettek, ám most a rabszolgatörvényként emlegetett rendelkezéssel három évre tolták ki a felső határt.
Fontos és jó törvényt alkottunk - nyilatkozta újságíróknak Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban, miután a képviselők megszavazták a munka törvénykönyve módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét.
Lassan évtizedes tetszhalotti állapot után az ellenzék szerdán életjelet adott: kerestek és találtak eszközt a hangos, egyértelmű és közös tiltakozásra egy eszközeitől és méltóságától rég megfosztott parlamentben. - írja a b1.blog.hu.
A német fémipari IG Metall, autóipari szakszervezetek és a Siemens összüzemi szakszervezetei is szolidaritásukról biztosították a magyar dolgozókat a rabszolgatörvényként elhíresült új, a Munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozva.
Csak ott lesz elrendelhető az évi 400 óra túlmunka, ahol erről megállapodnak – ígéri Kósa Lajos a „rabszolgatörvénye” kapcsán. A szakszervezetek eközben december 8-ra országos tüntetést hirdettek.
Szijjártó Péter szerint a német multik kedvezően fogadták a magyar kormány munkaügyi javaslatát, amely többek közt a túlórák számának drasztikus emeléséről szól. - írja a portfolio.hu.
"Rabszolgatörvénynek" nevezte az MSZP frakcióvezető-helyettese a munka törvénykönyvének munkaidő-szervezéssel összefüggő módosítását, a Párbeszéd országgyűlési képviselője pedig úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy a Fidesz a német ipart szolgálja ki és nem a magyar munkavállalók érdekeit.
A Népszava értesülései szerint a kormány hatályon kívül helyezné az alig 2 éve elfogadott, állami tisztviselőkről szóló törvényt, helyette egy most, titokban kidolgozott 195 oldalas jogszabályt akar elfogadtatni, ami a kormányzati tisztviselőkről szól, emellett módosítanák a közszolgálati tisztviselőkről, a kormányhivatalokról, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényeket. - írja a 444.hu.
Győrben is sok cégnél tombol a munkaerőhiány, válaszként nálunk is megjelentek például az ukrán vendégmunkások, akik az itteni bérrel nagyjából a háromszorosát keresik meg, mintha otthon dolgoznának, plusz ne felejtsük el, hogy az ukrajnai háborús helyzet miatt is sokan jönnek hozzánk és más európai országokba. - írja a boldoguljgyorben.blog.hu.
A foglalkoztatók kétharmadánál tártak fel munkaügyi jogsértéseket a hatóságok, továbbra is meghatározó a feketefoglalkoztatás, az ellenőrzött munkavállalók csaknem 12 százaléka így dolgozik – írta keddi számában a Világgazdaság.
Az MSZP szerint a kormány és a Belügyminisztérium (BM) a magyar emberek biztonságát veszélyezteti azzal, hogy januártól eltörli a rendvédelmi szerveknél dolgozók túlórájának pénzben való megváltását.