Budavár Önkormányzatának kulturális cége körül csúcsosodott ki a polgármester és a többségbe került jobboldali ellenzéke között hónapok óta zajló pozícióharc. A konfliktus a kerületi újságot is magával rántotta, a lap nyomdájának gyanús szerződésbontása pedig akár büntetőjogi felelősséget is felvethet.
Amerika első, a rabszolgaság felszámolásáért küzdő újságját több mint két évszázad múltán újraindítják és modernizálják, mivel az ország továbbra is küzd a rasszizmus örökségével. - írja a Szabad Európa
1,8 millió példányban újra jelentkezett a kormány és a Magyar Államkincstár közös lapja, a JóKor, melyet korábban elmarasztalt az adatvédelmi hatóság, amiért olyanoknak is kézbesítették, akik kifejezetten megpróbálták lemondani és letiltották az adataik kezelését.
Az állami tévé is terjedelmes hírben számolt be erről, az összeállításban pedig cseppet sem meglepő módon negatív színben tüntették fel a pénzgyűjtési akciót, amit egyébként önfenntartási célból indított az Index és a 444. - írja a 168ora.hu.
Mindenkinek fontos és különleges ünnep a születésnap. Van, aki tartja, van, aki óriási bulit rendez, míg másnak megrendezik. Olyan is akad, aki nem tartja, mert nem szeretne emlékezni a múló évekre, de a lényeg, hogy a születésnap mindenkinek lényeges valamilyen szempontból az életében. Éppen ezért fontos, hogy a szülinapi ajándék is személyes és különleges legyen, csakúgy, mint az ünnepelt.
A HVG információi szerint, a megyei napilapok példányszáma továbbra is zuhan. Amióta a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworkshöz kerültek ezek az újságok, majd onnan át a kormánypárti médiaalapítványhoz, folyamatosan esik az olvasótáboruk. - írja a hirklikk.hu.
A Párbeszéd arra szólította fel Tarlós István főpolgármestert, hogy vagy vonja vissza a Lokál nevű napilap terjesztési engedélyét, vagy biztosítsa, hogy a BKV területén és járművein megjelenhessenek a kormányétól eltérő álláspontok is.
Az áprilisi országgyűlési választás előtt 5-5 alkalommal jelentették meg a “Kufárok, a haza nem eladó!” üzenetű hirdetést a két kormányközeli lapban összesen 2,2 millió forintért. - írja a atlatszo.hu.
A Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió bezárása, a Hír TV tulajdonosváltása és átalakítása után a Heti válasz végleges megszüntetésével ismét tovább nőtt a pluralitás, a sokszínűség hiánya, tovább csorbult a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága Magyarországon.
Költözni kénytelen a Magyar hang szerkesztősége, miután a társasház lakói olyan ellenséges hangulatot teremtettek körülöttük, hogy az ingatlan tulajdonosa inkább megkérte a lap munkatársait, hogy keressenek új helyet. - írja a nepszava.hu.
Megvan A kultúra 50 arca. A legújabbak. A Fidelio 2018-as KULT50 kiadványát június 7-én délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban. A lap először 2017-ben jelent meg, akkor a hazai kultúra másik 50 arca szerepelt benne. Az új névsor alább olvasható.
A független média komolyan vehető részének továbbra is azt kell csinálnia, amit eddig tett, de a körülmények miatt reális ambíciója csak ennyi lehet: lehetőség szerint pontosan, tényszerűen dokumentálni a történéseket az utókor számára. - írja az atlatszo.hu.
A Momentum Mozgalom megfellebbezi a józsefvárosi választási bizottság döntését, ami rendben találta, hogy a Józsefvárosi Újság 20 oldalon 25-ször szerepeltette Kocsis Mátét és 10 fényképet is közölt róla.
Nincs egy éve, hogy kiderült: az utolsó, függetlenként számon tartott napilapok is kormány-közeli kézbe kerülnek. A váltás nem tett jót a Délmagyarország példányszámának. A napilap 2017-ben 1841 előfizetőt veszített: ez közel 2,5-szerese az előző évi lemorzsolódásnak. - írja az atlatszo.hu.
Hosszú cikkben foglalkozik a Heti Válasz a magyarországi médiapiac helyzetével, a Fidesz médiafelvásárlási lázával – Mészáros Lőrinccel, Andy Vajnával, Heinrich Pecinával és Habony Árpáddal. - írja a 168ora.hu.
Egyre több ELTE-s karról kaptunk olyan információkat, mely szerint a Habony-közeli, pártsemlegesnek kevéssé mondható Lokál napilapot rendszeresen terjesztik az egyetemen, sőt van ahol külön újságtartó állványt is fenntartanak neki. - írja az atlatszo.hu.
A PestiSrácok.hu-t az elmúlt napokban több hekkertámadás is érte, aminek eredményeként az oldal hétfőn néhány órára elérhetetlenné vált, a szerkesztés és a cikkek élesítése pedig akadozott. - írja az atlatszo.hu.