A hazai árukereskedelem volumene 2017-ben éves szinten 3,8%-kal lehet magasabb a tavalyi eredménynél. Az import 4,4%-kos növekedése mellett az exportbővülés 3,2%-os lehet, és továbbra is a közúti szállítás dominanciája látható mind a nemzetközi, mind pedig a belföldi árukereskedelemben.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) az év végéig elkészül az elektromobilitást szabályozó átfogó törvény tervezete, amely tartalmazza majd azt is, hogy amint áthalad az áram az e-töltőponton, jogi értelemben villamosenergia-termékből üzemanyagtermékké változik - ismerteti szerdai számában a Világgazdaság az MTI szerint.
Az Európai Unió finanszírozásának reformja kapcsán - részben a brexit által a büdzsén keletkező lyuk betömése miatt - készített vitaanyagot az Európai Bizottság, amelyben felmerült egy igen hajmeresztőnek tűnő ötlet az üzemanyagok megadóztatásával kapcsolatban. - írja a napi.hu.
Az Országgyűlés Hivatalának adatai szerint Vitányi István Hajdú-Bihar megye 4. sz.választókerületének Fideszes képviselője 2016-ban Országgyűlés által fizetett üzemanyagkártya terhére 2 millió 136 ezer forint összegben tankolt.