A napokban futótűzként kezdtek terjedni a hírek egy friss tanulmányról, mely szerint a koronavírus túlélőinél mentális rendellenességek alakulnak ki. Olyan hangzatos címekkel felvezetve mindezt, melyek kész tényként tálalják, hogy a betegségen átesettek egyötödénél borítékolható a pszichiátriai diagnózis. Kérdéses azonban, hogy vajon hányan veselkednek neki annak, hogy ténylegesen beleolvassanak az említett tanulmányba, hogy valós következtetéseket vonhassanak le a talált eredményekből. 

A tanulmány szerzői ténylegesen arról gyűjtöttek be adatokat, hogy a koronavírusból felgyógyult emberek kórtörténete az ezt követő 90 nap során milyen arányban bővül valamilyen pszichiátriai diagnózissal – összehasonlítva olyan betegségekkel, mint például az influenza, vagy más légúti fertőzések. De nézzük meg kicsit közelebbről ezeket a rémisztő mutatókat.

Az epekövek szorosan a koronavírus nyomában

Konkrétan a fertőzésből felgyógyultak 18.1%-a szerzett 90 napon belül valamilyen pszichiátriai diagnózist. Az influenza esetében ez az érték 13.3%, más légúti fertőzések esetén 14.1%, bőrbetegségeknél 14.8%, epekő esetén pedig 15.1%. Csak összehasonlításképpen felidézhetnénk itt a tavalyi influenzajárvány idején készült szalagcímeket, melyek az influenza pszichiátriai szövődményeire figyelmeztettek – ám ahogy ezt sejthetjük is, ilyen cikkek sosem jelentek meg. Szintúgy nem esett szó az epekőműtéten átesettek mentális egészségügyi kockázatairól, holott ennek veszélye a tanulmány szerint mindössze csak három százalékkal marad el a koronavírusétól. Pedig nagyon is áhítattal olvastuk volna azokat a tudományos feltételezéseket, miszerint az epekövek megjelenése súlyos idegrendszeri gyulladások jele is lehet.

Naiv dolog lenne azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényezőt, ami sem az influenza vagy egyéb légúti fertőzések, sem pedig a bőrbetegségek vagy akár az epekövek esetében nem volt jelen soha. Ezen tényező hiányában pedig a koronavírus alighanem eleve jelentős „előnnyel" indul a többi betegséggel szemben. Gondoljunk csak bele, mi történik azzal, aki megfertőződik a koronavírussal. Mivel a média megrázó részletességgel tárta fel a várható legrémisztőbb betegséglefolyásokat, egy pozitív PCR teszt eleve velőtrázó félelemmel töltheti el a beteget. Majd ezt követi a stigmatizáció, a körülötte élők riadtan menekülnek a fertőzött beteg környezetéből, szomszédai tartanak tőle, esetleg dühösek rá, amiért őket is veszélybe sodorja a vírussal. A legrosszabb forgatókönyv alighanem az lenne, ahol a beteg kórházi elkülönítőben kell, hogy eltöltsön egy-két hetet, mialatt kizárólag védőruhába öltözött emberekkel találkozik – ez önmagában elég lehet egy lelki traumához. Miután pedig felgyógyult, szembe kell néznie a további lehetséges problémákkal, hiszen jó eséllyel kiesett némi bevétele, vállalkozóként súlyos veszteségek keletkezhettek a cégében, alkalmazottként pedig nincs kizárva, hogy elvesztette a munkáját.

Mindez vélhetően legjóindulatúbb becsléssel is beleférhet abba a 3-5% különbségbe, amivel a koronavírus utáni mentális tünetek kitűnnek a többi betegséget követő lelki bajok közül – sőt, a különös valójában az volna, ha a világjárvány okozta terhek nem váltanának ki szemmel látható növekedést a lelki problémák megjelenésében.

Akkor most minden ötödik koronavírusos beteg „megőrül", miután meggyógyult?

Tehát mit is takar itt valójában az, hogy „mentális betegség"? Legnagyobb részben „szorongásos rendellenességekkel" diagnosztizálták a COVID–19 pácienseket, amire a legjellemzőbb tünet a félelem. A páciens fél, és ez fizikai módon is megnyilvánul nála. Az úgynevezett „generalizált szorongást" például az alapján diagnosztizálják, hogy a beteg indokolatlan félelmet érez, ok nélkül retteg dolgoktól. Ha igazán reálisan néznénk rá ma a világ helyzetére, hibáztathatunk ma bárkit azért, mert félelmet érez? Vagy még nem tűnik elég borúsnak és bizonytalannak a jövő ahhoz, hogy igazoltan félhessünk? Ma ez mégis egy pszichiátriai diagnózis.

A hangulati zavarok, mint a depresszió a második legjellemzőbb diagnózis a fertőzésből felgyógyultaknál – ha elég veszteség és megpróbáltatás érte az embert, megint csak finoman szólva is igazságtalannak tűnhet, ha ezt egy „mentális betegség" számlájára írjuk. Mindezek után nagyon is természetes emberi reakció lehet, ha az embert nyomott hangulat és kétségbeesés jellemzi, a kitörő öröm vagy diadalittasság mámora helyett.

A tényleges pszichotikus állapotok, mint a skizofrénia kockázata a tanulmány szerint még az egy százalékot sem éri el, azok esetében sem, akik korábban is pszichiátriai betegek voltak. Így tehát az „őrültek" seregétől senkinek sem kell tartania a világjárvány elmúltával.

Érdemes külön kiemelni, hogy a depresszió megjelenésének kockázata mindössze 0.7%-kal nagyobb, ha az ember koronavírusos lesz, mintha epekövei lettek volna.

Új mentális zavar, vagy csak „kiújult"?

Ez a fenyegetően magas 18.1% bizony további magyarázatot igényel, hiszen ebbe nem csak azok tartoznak bele, akik most először néznek szembe mentális problémákkal. Valójában azok, akik a COVID–19-ből felgyógyulva életükben először kaptak pszichiátriai diagnózist, mindössze a betegek 5.8%-a volt. Természetesen innen sem maradtak ki a fentebb említett egyéb betegségek: az influenzánál 2.8%, az egyéb felső légúti fertőzéseknél 3.4%, bőrbetegségeknél 3.3%, az epekövek esetén pedig 3.2%-os valószínűséggel fordul elő először mentális probléma.

Vagyis az influenzánál mindössze 3%-kal nagyobb eséllyel okoz a koronavírus a beteg életében először jelentkező mentális „zavarokat". Ha hozzáadjuk a társadalmi elszigetelődést, a halálfélelmet és az egzisztenciális válságot, melyek nyilvánvalóan nem voltak jelen az influenza esetében, vajon tényleg sok ez a plusz 3 százalék?

Nagyobb veszélyben vannak, akik eleve pszichiátriai betegek voltak – ennek mi lehet az oka?

A pszichiátriai betegek a tanulmány szerint 65%-kal nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg a COVID–19 vírussal – tudtuk meg szintén a hírekből. Amit viszont jellemzően rendre kihagytak, illetve szépítő megfogalmazásokkal említettek csupán, az a pár gondolat, amit a tanulmány szerzői fűztek hozzá a talált adatokhoz. Egyrészt számításba veszik azt is, hogy a pszichiátriai betegek esetleg kevésbé veszik komolyan a fertőzések megfékezését célzó elővigyázatosságot, vagy életmódjukból adódóan lehetnek fogékonyabbak a fertőzésre (pl. dohányzás), melyekre nem tért ki a tanulmány. Továbbá a szerzők szerint:

„Szintén lehetséges, hogy a COVID–19-cel szemben való érzékenységet fokozhatja az egyes pszichiátriai kórképek esetén feltételezett gyulladásokra való hajlam, illetve közük lehet a pszichotróp gyógyszerekhez (pszichiátriai szerek)."

Végezetül tegyük hozzá, hogy a kutatás szerzői is óvatosan kürtölnék világgá, és tekintenék szentírásnak a tanulmány eredményeit:„Mindazonáltal a talált adatokat körültekintően értelmezzük, mivel egy koreai tanulmány semmilyen összefüggést nem talált a pszichiátriai diagnózisok és a COVID-19 között, noha ott jóval kisebb mintával dolgoztak..."

Összességében a média arról tudósít, hogy minden ötödik COVID–19 fertőzött pszichiátriai rendellenességre is számíthat. Amint azt láthattuk, a statisztikai adatokat nem nehéz elferdítve tálalni. Ám rájuk lehet nézni reálisan, objektíven is. 

A Guardian magazin tudósítása szerint David Curtis, a London Egyetem és a Londoni Queen Mary Egyetem tiszteletbeli professzora (aki nem vett részt az említett tanulmányban) a következőket nyilatkozta:

„Nehéz megítélni ezeknek a talált eredményeknek a fontosságát ... talán nem meglepő, hogy mindez gyakrabban történik meg a COVID–19 betegekkel, akik érthetően aggódnak, hogy súlyos állapotba kerülhetnek, illetve meg kellett birkózniuk egy ideig az elszigetelődéssel is."

Azaz elferdített állítás, hogy ezekben a megszorításokkal és gazdasági hanyatlással terhes időkben az emberek mentális panaszai valahogyan mégiscsak egy vírusfertőzés szövődményeként, szinte elkerülhetetlen módon minden ötödik embernél jelentkezni fognak, egyértelműen a pszichiátriai szerek gyártóinak és azok terjesztőinek malmára hajtja a vizet. A tényleges lelki válságban szenvedő emberek megérdemlik, hogy helyükön kezeljék a problémáikat, és az „azonnali megoldásként" számon tartott pszichiátriai szerek helyett tényleges segítséget kapjanak. (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány)

A tanulmány innen érhető el: https://www.thelancet.com/journals/lanpsy/article/PIIS2215-0366(20)30462-4/fulltext#seccestitle160