Csányiék lassan nagyobb földesurak, mint a régi idők grófjai
Érdekes összehasonlítással állt elő az LMP, az állami földeladások a párt szerint leginkább a nagybirtokok kialakulásához vezetnek - írja az Index.
A párt összehasonlította, hogy a mai Magyarország legnagyobb földesurai mennyi föld fölött rendelkeznek, és összehasonlították azzal, hogy a környék utolsó nagy földesurainak mennyi földje volt azon a vidéken. Az eredmény azt mutatja, hogy bizony pár agrárvállalkozó már Habsburg-birodalmi értelemben is rengeteg föld fölött rendelkezik,
Csányi Sándor például már nagyobb úr Baranyában, mint anno Frigyes királyi herceg.
Az LMP a nemesurak és családjaik földbirtokának méretét a "Magyarország földbirtokosai és földbérlői" című 1935-ös kiadványból nézték ki, a mai nagybirtokosok és cégeik által bérelt vagy tulajdonolt földek nagyságát pedig Ángyán József jelentéseiből nézték ki, illetve a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal agrártámogatási adatai alapján számították ki. A grafikonon a piros oszlopok mutatják a környékek mai földesurait, a kékek pedig azt, hogy ki volt a környék legnagyobb birtokosa a múlt század elején.
Ezekből az jött ki, hogy például
- Leisztinger Tamás már nagyobb úr Csongrádban, mint anno a Károlyi család volt
- Mészáros Lőrinc már kezdi behozni Alcsút régi urát, Habsburg Józsefet
- Zászlós Tibor az általa irányított cégeken keresztül már nagyobb birtokot igazgat Csákvár környékén, mint Gróf Eszterházy Móriczot
- A Simicska Lajoshoz és Nyerges Zsolthoz köthető Mezort cégcsoport pedig már sokszor akkora földdel bír Lepsény környékén, mint anno Gróf Nádasdy Lipót és családja.
Az LMP szerint pedig, bár a kormány azt állítja, hogy szeretné, ha nem pár nagy gazdaság lenne az országban, hanem sok közepes, a kormány lépései továbbra is azt erősítik, hogy a legnagyobb gazdálkodó cégek és érdekkörük egyre nagyobb birtokokat alakítsanak ki, miközben a kis családi gazdálkodóknak alig jut föld. A helyzet így az elmúlt a 100 évvel ezelőttihez képest csak keveset változott.