Csökkenő cégszám mellett is jól állják a sarat a budapesti éttermek
A fővárosban működő éttermi, mozgó vendéglátással foglakozó vállalkozások jól teljesítettek az elmúlt években, de jól látszanak a szektor alapvető problémái is – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató statisztikáiból.
A budapesti éttermeket és egyéb vendéglátó ipari egységeket üzemeltető vállalkozások összárbevétele 2014-ben 217 milliárd forint volt, ami 2016-ban meghaladta a 274 milliárd forintot. Ezzel párhuzamosan azonban a működő cégek száma folyamatosan csökkent, míg 2014-ben 7929 működő vállalkozást tartottak nyílván, addig tavaly már csak 7537 darab, jelenleg pedig mindössze 7008 darab ilyen profilú cég maradt a piacon.
A több más területen gondot okozó munkaerőhiány a budapesti éttermek alkalmazotti statisztikáiból nem olvasható ki. A vizsgált időszakban az alkalmazotti összlétszám folyamatosan bővült. Ennek valószínű oka a fővárosnak az országostól eltérő, kedvezőbb munkaerő piaci helyzete, valamint a vidékinél némileg kedvezőbb munkabérek.
Ugyanakkor a KSH adatai szerint 2016-ban a vendéglátásban dolgozók nettó átlagkeresete 110 373 forint volt, ami jelentősen elmarad a más szektorokban elérhető nettó keresetektől, valamint a nemzetgazdasági átlagtól is. (forrás: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli030.html)
Az éttermi, mozgó vendéglátás még mindig az egyik legsérülékenyebb szolgáltatási szektor. Ezt jól mutatja, az OPTEN cégfluktuációs indexének (CFI) alakulása a vizsgált időszakban.
A piacra belépő és onnan távozó cégek számának arányosítása a működő vállalkozások számához azt mutatja, hogy bár sokan látnak fantáziát a budapesti étteremnyitásban, ezzel párhuzamosan sokan kénytelenek lehúzni a rolót. Ráadásul ez a mutató 2014 óta folyamatosan növekszik, 2016-ban 19,42%-on állt, ami jóval magasabb, mint az országos átlag. Szintén a szektor sérülékenységét mutatja az elindult végrehajtási eljárásoknak a működő cégek számához mért magas aránya.
Év | Működő cégek száma (db) | Alkalmazotti létszám (fő) | Nettó árbevétel (eFt.) | Felszámolási eljárások aránya (%) | Végrehajtási eljárások aránya (%) | CFI (%) |
2014 |
7929 |
34376 | 217284525 | 5,06 | 14,07 | 13,70 |
2015 | 7998 | 36755 | 268105065 | 1,80 | 11,27 | 18,88 |
2016 | 7537 | 38439 | 274615620 | 1,84 | 13,21 | 19,42 |
2017 | 7008 | 39880 | Nem lezárt év | Nem lezárt év | Nem lezárt év | Nem lezárt év |
Mivel a hazai vendéglátással foglakozó cégek 44%-a budapesti, ezért e vállalkozások teljesítménye döntően befolyásolja a hazai vendéglátás egészének eredményeit is. A reálkeresetek növekedése, a végrehajtott ÁFA csökkentés és a kedvező turisztikai teljesítménymutatók alapján a kereslet további bővülése várható.
Kérdés, hogy az elsősorban minőségi munkaerőhiánnyal, és gyakran fizetési nehézségekkel küzdő piaci szereplők mennyire tudják e kedvező folyamatokat a javukra fordítani
– zárja elemzését Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.