Deutsch Tamás sosem drogozott, csak a nőket falta
Édesapja megpróbálta lebeszélni a poitikai pályáról, azt mondta neki, ne lépjen be a Fideszbe, mert ezek bármire képesek.
Hosszú interjút adott a Mandinernek Deutsch Tamás. A fideszes EP-képviselő beszélt arról, hogy egykori MSZMP párttag édesapja egyetlenegyszer megpróbálta lebeszélni a politikáról, hogy az édesanyja második esküvőjét azért késte le, mert Prágában börtönbe került, és nem tartja számot, hány nő fordult meg az ágyában.
Politikáról és magánéletéről is nyilatkozott Deutsch Tamás a Mandinernek egy hosszú interjúban. Az 56 éves politikus nem tagadta a csinos hölgyek iránti vonzalmát, most is lenne hajlam benne a csibészségére, mondta, de már nagyapa lett, nem teheti meg. Deutschnak öt gyermeke született három anyától, a kérdésre, hogy így képzelte-e az életét, nemmel felelt. Azt mondta, mindig komolyan gondolta a holtomiglant-holtodiglant, az összes válását kudarcként élte meg.
Deutsch évtizedeken át hordott fülbevalót, még a miniszteri esküjét is abban tette le. Azt interjúban arra is kitért, hogy az öccse miatt volt az egész, aki a gólyatáborból már úgy jött haza, hogy fülbevalója volt. Meglátta, s azt mondta: „Ez tök jó, megvan a párja? Megvolt, másnap pedig belövette. Az ékszert 1999-ig hordta, egy fogröntgen miatt vette ki, majd nem tette vissza.
Szülei mindketten MSZMP tagok voltak, de nem voltak kommunisták. Apja a Fidesz megalakulása után 1988-ban lépett ki a pártból.
Egyszer elhívta ebédelni, és megpróbálta lebeszélni a fiát a politikai pályafutásról.
Tomikám! Azt szeretném kérni, hogy hagyd abba ezt a Fideszt! Te nem tudod, milyen bajod lehet, ezek bármire képesek!
Deutschot azonban már nem lehetett lebeszélni.
Azt állítja, KISZ-titkár is azért lett belőle, mert neki volt a legnagyobb szája az osztályban.
Erika, az osztályunk KISZ-titkára állandóan azzal jött, hogy mindig csesztetik, hogy nem léptünk még be. Jó, mondtuk, akkor belépünk. Aztán Erika lemondott, KISZ-titkárt kellett választani és nagyszájúként én lettem az
– idézte fel.
A Bibó Szakkollégiumba budapesti diákként jelentkezett, a felvételin találkozott először Orbán Viktorral, emlékezete szerint már a kollégium kispályás focicsapatában látszott rajta, hogy „Viktor szorgalmas, nagy munkabírású ember, védekező- és irányító középpályásként is jó és kellőképpen makacs”.
Deutsch Tamás politikai karrierje 1989. augusztus 21-én, a prágai Vencel téren vett repülőrajtot. Kifeszítettek egy molinót: „Virággal jöttünk, nem tankkal” felirattal. Később a csehszlovák rendőrség letartóztatta és kiutasították az országból.
Végig szörnyen ijesztő volt az egész, féltem, hogy börtönbüntetésre ítélnek. Négy cellában voltam Prágában, a negyedikben jogerősen elítéltek közé kerültem. Teltek a napok és a félelem mellett megjelent a beletörődő racionalitás is. Igen, hideg fejjel kezdtem mérlegelni, hogy kapok mondjuk egy évet, így lemaradok a karácsonyról, de a következőn már otthon lehetek. De végig féltem
– idézte fel emlékeit a politikus.
A letartóztatás miatt édesanyja második esküvőjén nem tudott ott lenni. Volt felesége ugrott be tanúnak.
Az interjúban szóba került azt is, hogy többször megvádolták tudatmódosító szerek használatával, ő azonban cáfolta a híreket.
Az édesanyámnak és az édesapának nem volt tetoválása. Nekem sincsen. Nem próbálták ki a kábítószert. Én sem. Ráadásul azok közé tartozom, akinek papírja is van róla, hogy nem kábítószerezett, hiszen Juhász Péter elvesztette azt a pert, amelyben ezt állította
Azt viszont nem cáfolta, hogy kétszáznál is több nő fordult már meg az ágyában, bár hozzátette, hogy csak az elején számolta. (rtl.hu)