h i r d e t é s

Drágább lehet az internet és a telefonálás is az Orbán-kormány extraprofitadója miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Drágább lehet az internet és a telefonálás is az Orbán-kormány extraprofitadója miatt

2022. június 15. - 08:11

A magyar kormány extraprofitadója hangsúlyosan érinti a távközlési iparág szereplőit, de úgy, hogy az alacsony árbevételi határ miatt kisebb cégekre is komoly terhet róhat – írja a hvg.hu

A kép illusztráció! - Forrás: koronavirus.gov.hu

A lap a Niveus Consulting Group közleményéből szemlézett, amelyből az derült ki, hogy valószínű itt is a szolgáltatók nagy része díjemelésre kényszerül. 

Ráadásul a távközlési iparágra kivetett különadó a nettó árbevételt teszi az adó alapjává, amiből csak minimális tételeket lehet levonni, a költségek nagy részét pedig egyáltalán nem.

Úgy vélik, az adó a három nagy telefon- és internetszolgáltató vállalatnál hasíthat ki nagyobb összeget. Az egyik meg nem nevezett cég majdnem 200 milliárd árbevétel mellett ért el 20 milliárd forint adózott eredményt. Ebből már a különadó összege akár kilencmilliárd forint is lehet.

Mivel az adó a nettó árbevételt érinti, így akár valószínűsíthető, hogy a vállalatok – élve az általános szerződési feltételekben megállapított jogukkal – komolyabb díjemelést hajthatnak majd végre a közeljövőben.

A Niveus továbbá kihangsúlyozza, hogy még komoly, az árbevétel 10 százalékának megfelelő nyereség esetén is annak a felét teheti ki az új különadó. (Startlap)