Egy belvárosi rendőr ellen sem emelnek vádat a Vizoviczky-ügyben
Lezárták a nyomozást, mert - és most kapaszkodjanak meg erősen valamiben - a rendőrök vesztegetési ügye részben elévült, részben bizonyíthatatlan. Magyarország, 2015.
Mind a 61, a Vizoviczky-ügyben megvesztegetéssel gyanúsított belvárosi rendőr ellen vádemelés nélkül zárta le a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.
Az ügyészség indoklása szerint a vizsgált bűncselekmények
részben elévültek, részben bizonyíthatatlanok.
A nyomozást megalapozó gyanú szerint a belvárosi rendőrök
bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkovetett hivatali vesztegetés bűntettét követték el.
Azt vizsgálták, hogy milyen szerepük volt az V. kerületi kapitányság dolgozóinak abban, hogy a Vizoviczky a Hajógyári-sziget mellett a Belvárosban is terjeszkedni tudott. A rendőrök ellen állítólag Vizoviczky egyik testőre és bizalmasa vallott, de a nyomozó ügyész a HVG információi szerint már a nyomozás során azt mondta, hogy “a rendőrök korrupciós ügyei a kilencvenes évek közepétől egészen a nyomozásig szerepelnek az iratokban, ezért valószínű, hogy a gyanúsítottak nagy része már nem is rendőr”.
Az ügyészség nyomozást lezáró indoklása szerint a vizsgált ügyek döntően 2004-2009 közöttiek, de voltak köztük 2004-et megelőzőek, valamint 2010-2011-es elkövetési idejűek is. (Via HVG)
" target="_blank">444.hu (Címlap: A büntetőeljárások elindulás után Vizó nem járult hozzá ahhoz, hogy felismerhetően lefényképezzék - Fotó: Túry Gergely)
Posted by SEJT on 2015. május 12.
1 komment