A magam részéről azt gondolom, hogy ok nélkül még sem történik semmi sem. Vannak olyan nők, akik még a fogamzásgátlás ellenére is képesek áldott állapotba kerülni, és vannak olyanok is, akiknek ez csak egy vágy maradhat az életükben. Bár szerencsére vannak módszerek, hogy mégiscsak anyává válhassanak.

Forrás: hopihetanc.blog.hu

Egy kisbaba megfoganása és világrajövetele az élet egyik nagy misztériuma. Ennek ellenére bizony van, hogy a nő, a leendő édesanya valamilyen körülmény miatt nem vállalhatja, hogy megfogant gyermekét felnevelhesse. Az emberek úgy általában hihetetlen módon tudnak ítélkezni, bár joga erre senkinek sincs.

Nem múlik el év anélkül, hogy ne olvassunk olyan híradásokat, hogy itt meg ott csecsemőholttestet találtak. Ugye ez a legrosszabb választás annak érdekében, hogy ne legyen gyermeke a nőnek. A mai felvilágosult világunkban érthetetlen, hogy még mindig történnek ilyen borzalmak. Hiszen megoldás több is létezik. Az egyik, az abortusz. Bár ezt is sokan bélyegzik gyilkosságként, de még mindig humánusabb, mint a már megszületett baba meggyilkolása.

Az abortusz pedig egy műtét, melynek bizony lehetnek következményei. A testi következményekről elég jól lehet tájékozódni, kevesebb hangsúlyt kap a lelki oldala, jóllehet ez egész életében végig kísérheti az abortuszt választó hölgyeket. Erről itt egy nagyon szép írás.

A lényeg, hogy azokat a babákat, melyekről bármilyen ok miatt úgy látta jónak a nő, hogy nem vállalhatja a baba világrahozatalát, el kell búcsúztatni, meg kell gyászolni. Mióta a regressziós hipnózis technikáját ismerik a szakemberek, tudjuk, hogy már a magzati életből is vannak emlékeink. Például az olyan gyermekeknek is, akiket ugyan el akartak venni műtéttel, azonban valami csoda útján ez még sem sikerült, és megszülettek, bizony emlékeznek erre a beavatkozásra. Az élet élni akar. A tudattalan rejtélyeit pedig még most is csak kutatgatják a tudósok. A bűntudat kegyetlen önmarcangolását a gyászmunkával lehet csak enyhíteni.

A számomra teljesen megdöbbentő és visszataszító dolog volt húsz évvel ezelőtt egy megyei kórházunkban történtek. Kismamaként feküdtem bent. A kórházban helyhiány miatt (éppen felújítás volt) a kismamák közé fektették az abortuszon átesetteket. Gyászuk feldolgozásának megsegítése helyett jókorát rúgtak beléjük.

Bár adott esetben sokkal nehezebb megoldás, ha a csöppséget az édesanya világra hozza és lemond róla. Itt nem véletlenül írok édesanyát. Gondoljuk csak végig, hogy lemondani egy gyermekről milyen nehéz döntés lehet. Ajánlom az átérzéshez végig gondolni, hogy válás esetén milyen nehéz beletörődni egy anyának, ha a gyermeke az apához kerül. Jóllehet értelmes szülők esetén, ez nem egy végleges és megváltoztathatatlan veszteség lesz.

Bűntudat, önvád, szégyen, hogy milyen anya az, aki lemond a gyermekéről…

- mondanák vagy harsognák sokan. Az ítélkezés helyett érdemes lenne csendben maradni és tisztelni a szülőanya döntését. Senki sincs a másik ember helyzetében, nem tudhatja, hogy kit milyen ok vezérel, hogy ezt megtegye. Azok az édesanyák, akik arról gondoskodnak, hogy gyermeküket más házaspár örökbe fogadhassa, valódi anyák. A társadalom részéről tiszteletet, megértést és támogatást kellene kapniuk.

Az igazi anyaság azonban nem a vér szerintiségen múlik. Gondolom sokan ismerik a kaukázusi krétakör történetét, nem véletlenül született meg. Itt lehet róla olvasni.

Annak, hogy egy családban miért nem érkezik meg a várva várt gyermek, rengeteg oka lehet. Az orvostudomány is sokat fejlődött, de még így sem lehetséges minden gyermekre vágyó páron segíteni, a számukra az örökbefogadás maradhat. Így nézve a gyermekéről lemondó édesanya a legnagyobb ajándékkal ajándékozza meg a gyermekre vágyó párokat. Tovább megyek, a gyermekéről való lemondással pedig a gyermekét is megajándékozza egy jobb élettel, mint amit ő tudott volna nyújtani. Nem hóbortból mond le egy anya a gyermekéről, hosszú és kétségbeejtő vívódás előzheti ezt meg.

Az alábbi kis videó jól bemutatja ezt az élethelyzetet, mind az örökbefogadó és mind az örökbe adó szempontjából.

Forrás: hopihetanc.blog.hu

Két alapítványra szeretném felhívni a figyelmet, melyek azt tűzték ki zászlajukra, hogy segítenek mind a bajba jutott hölgyeknek, mind a gyermekre vágyó pároknak. Az egyik a Bölcső Alapítvány és a Gólyahír Egyesület.

Fontos lenne az is, hogy mind az örökbe adó anyákat, mind a befogadó családokat, és bizony azokat is, akik az abortusz mellett döntenek, pszichológusok segítsék a továbbiakban is. A gyermekükről lemondóknak sokkal nehezebb a helyzetük, hiszen óriási veszteség és fájdalom érte őket. Ehhez nem szégyen a segítség. Az sem mindegy, hogy milyen a családi helyzetük. De ugye érezzük, hogy itt nem lehet minden kerek és szép, különben megtartanák a gyermekeiket. De nézzük meg kicsit bővebben a családi hátteret egy 2014-es cikk kapcsán.

Niki, a legfiatalabb lány, aki a terhesség idején 14 éves.

A válaszaiból az derül ki, hogy a családja ugyan támogatólag mellé állt, és mint szófogadó kislány most azt teszi, amit a szülei tanácsolnak, és bizony ebbe még a hazugság is belefér. Remélem sikerült feldolgoznia a gyermekéről lemondásának traumáját, mert a válaszaiból átsüt az anyai ösztön megléte. A szülőket egyetlen dolog motiválja, hogy a jó hírnevükön csorba ne essék. Az anyagi helyzetük nem tárul fel.

Csak egyetlen dolgot nem értek, még pedig, hogy mivel a saját unokájukról van szó, ha már világra hozza a lányuk a babát, a jó hírnévvel nem versenghet az az alternatíva, hogy esetleg ők neveljék fel. A lányuk ugyanúgy folytathatta volna a tanulást majd.

Az ismerettségi körömben is történt olyan eset, hogy a gimi utolsó évében esett terherbe a hölgy gyermeke, és támogatólag mellette áll a mai napig, imádja az unokáját. A leánya pedig így folytatta a tanulást. Az is érdekes részlet, hogy miért nem vette észre az édesanya hamarabb, hogy valami nem stimmel, igaz abban az esetben abortusz lett volna. Egy lánynak ebben a korban havonta szüksége van a betétadagokra, el dugta volna, ne tűnjön fel, hogy nincs rá szükség?

Melani, 18 éves

Az ő családi helyzete cseppet sem az ideális. Nem is csodálom, hogy nem szeretné most megtartani a babát. Igazából senkire sem számíthat, az anyjával igen rossz lehet a kapcsolata, de az alkoholista apa se sokat nyújthat annak ellenére, hogy vele még mindig bizalmasabb a kapcsolata.

Nos a gyermek apja egy nagy gyerek, kiválóan kivágta magát, felelősség nulla. A legfontosabb gondolatom Melani esete kapcsán, hogy a rossz családi minta következményei már megmutatkoznak a vele történtekben, gyakorlatilag 18 évesen a baj kellős közepén nincs más választása, mint felnőni, hiszen önmagán kívül nem számíthat másra. Abból a nyilatkozatából, hogy bizony nem szeretné, ha már rendezett élete lenne és 18 év múlva bekopogtatna a gyermeke, azt vonom le, hogy már most bűntudata van, ami elől menekülne.

Rita, 24 éves

Ő a legérettebb. Sajnos nála is látszik, hogy a szülői minta nem a legjobb. A tetejébe ő még védekezett is. Beszédes egy mondat az alábbi: „Anyáék mondták, hogy ha megszakítom a vőlegényemmel a kapcsolatot, akkor segítenek felnevelni a picit, de ingázna anyuék és apuék között, személyiségzavarral nőne fel.” A mondat eleje maga az érzelmi zsarolás. A vége a szülői minta jellemzése. Azt hiszem nem kell ehhez semmit sem hozzá fűzni.

Itt egy másik megrázó mondata: „Velem elég durva dolgok történtek, és ezeket az agyam legalsó részében, elrejtve őrzöm, mint egy várbörtönben.” Vagy ez: „Anya nem tud megbocsátani, számára szégyen, hogy huszonnégy évesen teherbe estem...” A feldolgozásnak jó módszere a naplóírás, vagy hogy ki szeretne állni az örökbeadók jogaiért, hogy ne kezeljék őket úgy, mintha leprások lennének.

Forrás: hopihetanc.blog.hu

Az örökbeadás igen kritikus pontja lehet az első hat hét, amikor az örökbeadó anyának jogában áll visszakoznia. Ez fájdalmas lehet az örökbefogadó pár számára, hiszen ennyi idő alatt már kezdenek a babával összeszokni, kialakul a kötődés. Ez bizony törés, a szülőknek és törés a babának is, mert a hat hetes csecsemő sem egy tárgy. Ráadásul felmerülhet az a jogos kérdés, hogy ha már egyszer lemondott a szülőanya a gyermekéről, mivel nem tudta volna biztosítani a megfelelő életet a gyermek számára, megváltoztak-e a körülmények. Ugye ennek nem sok esélye lehet.

Az örökbefogadó szülőknek pedig ahhoz is segítséget kell nyújtani, hogy merjék bátran vállalni, hogy nem vérszerinti gyermeket nevelnek. Minden embernek joga kell lennie ahhoz, hogy tudja a származásának az eredetét. És mindenhol akadnak kedves és jószándékú emberek, akik majd felvilágosítják a gyermeket, ami óriási törést okozhat. Budavári Zita módszere nagyon kedves, két szülinap megünneplése, az egyik a valódi, a másik az örökbefogadásé. 

A nagy magyar valóság bizony nem várja tárt karokkal az újszülötteket. Az országban a szegénység egyre nagyobb méreteket ölt. A családtámogatásunk a semmivel egyenlő. Ugyan kormányunk sír, hogy fogy a magyar, de tenni nem sokat tesz ez ügyben, csupán a vagyonosokat segíti vagy látszat intézkedéseket hoz. Persze gondolhatjuk azt is, hogy a fogamzásgátlás és az abortusz ára maga a visszatartó erő, hogy több gyermek születhessen.

No de ez igazán csak azokat a mélyszegénységben élőket fogja sújtani, ahonnan nem is annyira várják az utódokat. Aztán majd odavághatják nekik, hogy milyen felelőtlenek voltak, a nagy szegénységükre miért vállaltak annyi gyereket.

Pedig a megszülető gyerekek az ország jövőjét adnák majd 20-25 év múlva. Ez nem kizárólag a családok problémája és feladata. Az államvezetésnek a helyén kellene kezelnie a családok megélhetését, boldogulását, hiszen ez az egész nemzet kérdése is. Ha lennének tisztességes béreink, lennének valódi magyar munkahelyeink...

Szerző: Tünde Tündér/hopihetanc.blog.hu