h i r d e t é s

Egy teljesíthető kérés az újbudai Fideszhez: ha már segíteni nem akar, legalább hangulatot ne keltsen!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy teljesíthető kérés az újbudai Fideszhez: ha már segíteni nem akar, legalább hangulatot ne keltsen!

2020. november 16. - 08:40

A járvány következményeinek újbudai kezeléséből egy szereplő látványosan hiányzik: a helyi Fidesz. 

A kép illusztráció! - Forrás: Újbuda / Facebook

Sem az országgyűlési, sem a helyi képviselői egy sóhajtásnyit nem tesznek hozzá a terhek cipeléséhez, ellenben a gyerekesen épületekre mászó, zászlót elcsenő, majd gyáván elfutó tulajdonképpeni helyi szóvivőjüket, Novák Elődöt kiküldik valótlanságokat állítani. Szerintük hiba volt a járvány kellős közepén élelmiszereket venni és minden körülmények között gondoskodni az esetlegesen bajba kerülő újbudaiakról. Azt a szolidaritáson alapú gondoskodást támadják, amelyet az Orbán-kormány is szinte naponta megnehezít.

A válság első hullámában az újbudai önkormányzat az elsők között volt, amely azonnal élelmiszercsomagokat állított össze és rendelt. Akkoriban sajnos egyetlen élelmiszer-lánc sem tudott ajánlatot adni, készlet hiányában megrendelést teljesíteni. A CBA például a lakosság jelentős élelmiszer-felvásárlására hivatkozva közölte, hogy az általunk kért mennyiséget nem tudja leszállítani.

Egy felelős kerületvezetés azonban nem várhatja meg, hogy ellátási hiány lépjen fel, hiszen akkor a veszélyhelyzet esetén a polgármesteri feladatként kormányzati forrás nélkül ránk rótt kötelezettséget, a karanténba kerülőkről történő gondoskodást nem tudjuk teljesíteni. 

Az Újbudán élő több tízezer ember alapélelmiszer-ellátásának biztosítására minden körülmények között fel kell készülni. Akkor, abban a pillanatban a lehető legjobb megoldásként az önkormányzat és az újbudaiak együttműködő partnerre leltek. Bizonyítja előre látásunkat, hogy bármikor előállhat ilyen esemény.

Most is több országban előfordul, hogy sorok állnak egy-egy élelmiszerüzlet előtt a karantén szabályok szigorítása miatt. Mi nem vártuk meg, hogy ez megtörténjen - egyetlenegy újbudai polgár sem kerülhet olyan helyzetbe, hogy vészhelyzet idején ne jusson alapvető élelmiszerhez.

Szemben a Fidesz párton kívüli szóvivőjének vádaskodásával, minden forint megtérült, az önkormányzat visszatérítendő támogatást adott, aminek visszafizetése már meg is történt az Önkormányzat számlájára.  A fel nem használt élelmiszerek a VICUS XI. Közalapítványhoz kerültek, mely a járvány újabb szakaszában folyamatosan osztja is ki a rászorultak körében, hiszen sajnos sokan vannak, akiket az Orbán-kormány magukra hagyott. Minden élelmiszer bizonyítottan rászorulókhoz kerül.

Egyetlen panasz sem érkezett a minőségre, így ebben a történetben lejárt szavatossága csak Novák Előd rémhír-terjesztésének van. Szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy aki a hatóságoknak valótlanságokat állít, annak szembe kell néznie a hamis vád jogi következményeivel.