A XII. kerület fideszes polgármestere, Mitnyan György, és fideszes többségű önkormányzata 2004-ben határozott emlékmű felállításáról a Böszörményi út és a Németvölgyi út összefolyásánál képződött kis terecskén, a második világháború kerületi áldozatai emlékére.

A Turult speciel így az egykori kerületi nyilas pártház épülete előtt állították föl, mindenféle hatósági- és egyéb engedély nélkül, a Demszky vezette Fővárosi Önkormányzat tiltó határozata ellenére.

Ezért a Fővárosi Önkormányzat, majd a bíróság az emlékmű bontását rendelte el, melyet a kerületi önkormányzat egyszerűen elszabotált. (Az egyik első esete volt a mára általánossá váló fideszes gyakorlatnak, hogy a nekik nem tetsző bírósági ítéleteket egyszerűen nem hajtják végre.) Sajnos az emlékmű jogellenes felállítását kifogásoló Fővárosi Önkormányzatnak nem volt annyi vér a pucájában, hogy bírósági végrehajtást kérjen a bontásra. (Mint ahogy bármilyen, a Fideszt vagy a kormányt, vagy a holdudvarát illető mai ítélettel kapcsolatban – közérdekű adatigénylés, helyreigazítás, kártérítés – ma sincs senkinek.) Igaz, a fővárosi SZDSZ és MSZP (ki tudja miért?) szép csendben felpuhította az álláspontját a bontással kapcsolatban. A szobor tehát máig áll.

A számos, az emléktáblán feltüntetett áldozat közt alibiként néhány egykori kerületi zsidó lakos is szerepel (miközben sokkal többet gyilkoltak meg közülük – és legtöbbjüket a szobor helyétől néhány méterre). Mint Rab László újságíró tavaly föltárta, nyilas gyilkosok, így Pokorni Zoltán nagyapjának, mint "háborús áldozatnak" a neve is oda került.

Pokorni úgy nyilatkozott, hogy nem volt tudomása a nagyapja tevékenységéről, és le kellene bontani az emlékművet.
Aztán gyorsan váltott. Nem kell lebontani, csak eltávolítani a nyilasok nevét az emléktábláról, és átkeresztelni a szobrot első világháborús emlékművé. Végül az önkormányzat elfogadta Pokorni javaslatát, és azonos tartalmú határozatban rendelkezett.

A tábláról azóta eltávolították a nyilasok neveit, de a szobor átkeresztelése elmaradt.

Kérdésre Pokorni most úgy nyilatkozott, hogy nem nevezik át az emlékművet, mert a turul általánosabb jelentéstartalommal bír, nem csak egyik vagy másik világháborús jelentése van. Így tehát megint körbe értünk. Az emlékművet nem bontják le, és át sem nevezik. Marad ami volt. Csak Pokorni nagyapjának és nyilas társainak árulkodó jelenléte tűnt el róla.

Pokorni a viszonylag képzettebb és mérsékeltebb, elfogadhatóbb fideszes vezetők egyike volt, valójában az egyetlen polgárként viselkedő ember közülük.

Az oktatáspolitikája, mint miniszternek, legalább annyira elhibázott volt, mint Magyar Bálinté. Ennyi belefért volna. Aztán úgy döntött, kiszáll az országos politikából. Kerületi vezető lesz. Lemondott párt-alelnöki stallumáról és visszavonult a XII. kerületbe. Helyes!

Ebben a pártban! Aztán megszólalt. Bár ne tette volna: támogatta Orbán 2011-ben először megfogalmazott elképzelését, hogy az önkormányzatok helyett, a helyi, választott képviseleti rendszert felszámolva elöljáróságok működjenek, Orbán által kinevezett gauleiterek irányításával. Kibújt a szög a zsákból. Ezután Pokorni elnémult.

Semmihez, a legnagyobb disznóságokhoz sem volt hozzáfűzni valója. Akkor sem szólalt meg, amikor kellett volna. Illetve egyszer. Bátortalanul. Amikor Orbán Lady Gyagya (alias Horváth Rózsika) kezén elkezdte szétzúzni az oktatási rendszert. Orbán letromfolta, erre leállt. De azóta is a Fidesz színeiben indul minden kerületi önkormányzati választáson.

Az a pávatánc, amit most bemutatott, melynek eredményeként mindentől visszakozott, amit elhatároztak (nem beszélve arról, hogy a szobrot el kell távolítani és ennyi!) - gyakorlatilag a megingathatatlanul jobboldali kerületi szavazók kedvéért -, nem más, mint a sztenderd Fidesz-taktika. Ha muszáj, ha sarokba szorítanak, kompromisszum készséget mutatunk, aztán letagadva, lehazudva mindent, jöhet, amit elképzeltünk. És semmi más.

Köpve, a saját előterjesztése alapján, a saját szavazatával, a saját maga által irányított kerületi önkormányzat által meghozott határozatra is. Akár elődje a Fővárosi Önkormányzat és a bíróság határozatára. Hogy tisztességről, kegyeletről ne beszéljünk!

Mellesleg az érvelése is hamis, álságos, huszadrangú smonca. Bármi is a Turul "általános jelentéstartalma", ebben a történeti környezetben, ezen a helyszínen, ezzel a – második világháborús – megnevezéssel, ez a Turul-szobor, a szárnyait harciasan kiterjesztő, fegyverek fölött őrködő nagy, félelmetes madár, a másik végletként Orbán Gábriel arkangyalához képest, és azzal együtt a Fidesz ócska történelemhamisító értelmezését szimbolizálja: az áldozatét és a hősies ellenállásét, melyt csak a túlerő tudott legyőzni. A szörnyű világégés igazi áldozatairól pedig hallgat.

Évekig jártam, tanultam, udvaroltam, csatangoltam ott, a Hegyvidéken. Még a kis terecskén is sokszor elüldögéltem, a sarkon lévő (rég megszűnt) bisztróban vásárolt szendvicset majszolva. Csak fák álltak ott.
Örülök, hogy azóta nem volt dolgom arra, hogy nem lakom ott. Örülök, hogy nem Pokorni a polgármesterem. Ő sem más, mint a többiek a Fideszben. A hamis, hazug emlékmű hányatott élete (mint Prenn Ferencé) tehát nem ért véget. Továbbra is elgyönyörködhetnek benne azok, akik a dicsőséges magyar fegyverek lázában égnek. Pokorni, az önkormányzat felé tartva, tán naponta elmegy mellette (kivéve, ha a hegyről jön lefelé). Remélem minden alkalommal eszébe jut róla a nyilas nagypapa.